Luther hivatásetikája, Kálvin hálaetikája gazdaságszemléletükben – a H-M-P-H reformációi origója
Egyéni biográfiai, valamint szocializációs tény, hogy Kálvin francia humanista képzettsége, jogászi iskolázottsága alapvetően sokkal nyitottabbá és bátrabbá, reformálóbbá tette őt a hitbeli, de a társadalmi, gazdasági kérdésekben, a közügyekben is, mint a kolostori bezártságot és visszafogottságot, engedelmességi fogadalmát betartani igyekvő Luthert. Ezzel is magyarázható a kálvinizmus sokkal erőteljesebb evilági alkotóereje. Viszont mindkettőjükre, illetve a két protestáns irányra maradéktalanul érvényes, amit Hegel írt róluk: a reformáció töltötte be a polgári forradalom szerepét Európában.
LUTHER (1483-1546) a katolikus felfogással ellentétben hatalmas mértékben megnövelte a hivatásetikán alapuló evilági, a kolostorkapun kívüli munka erkölcsi súlyát. Meggyőződése volt, hogy Isten jó tetszésére szolgál a pontos, tartós munkával az ember, s ez nem a német munkaszeretettel, hanem az élő hittel függött össze elsősorban. A wittenbergi reformátor nem csak a papi, hanem mindennemű munkát hivatásnak tekintett, s minden hivatást a szellemi vagy fizikai munkavégzéssel kapcsolt össze, s maximumot várt el mindenkitől minden területen. Ez jutott érvényre főként Németországban, Skandináviában, a Baltikumban és később az Új Világ bizonyos részein.
KÁLVINNÁL (1509-1564) más a motívum: az elválasztás, az elhívásra adott válasz a jó, precíz gazdálkodás és a munka alapja. Ő a lutheri hivatásetikánál is tovább ment, hála-etikát alkotott meg, az evilági aszkézis, a fegyelmezett, nem pazarló, nem fogyasztásorientált, hanem termelésorientált, Isten-, és emberorientált gazdaságetikát. SDG-etikát, Soli Deo Gloria-etikát, Isten dicsőségének szolgálatát a gazdaságon keresztül is. Szemléletét a későbbiekben átvették a református hitvallások, a Heidelbergi Káté és a II. Helvét Hitvallás, s magas képzettségű teológusok továbbfejlesztették azt hazáján kívül Hollandiában, Skóciában és az USA-ban, valamint sajátosan érvényesítették Erdélyben, s a királyi Magyarhonban is.
Luther: az elég gazdaságszemlélete, s egy kis „mammonológia”
Jelentős fordulat következett be azzal, hogy Luther az elég, a megelégedés tényezőjét emelte be gazdaságszemléletébe és gazdaságetikájába: „Ha az ember egyre magasabbra tör, nincs megállapodása”. Szembesülve a banki és a kereskedelmi világ visszaéléseivel, ő a földművelést tartotta tisztességesebbnek, a kétkezi alkotó munkát, ugyanezért a kézművességet, a céhes ipart. Teljességgel elvetette a pénz-munka-pénz (PMP) típusú tőkekapitalizmust, következésképpen a kamatot is, mivel az nem Isten áldása, hanem az emberi furfang gyümölcse.
Luther az első teológus, aki a kialakuló kapitalizmusban szembenézett az Isten vagy pénz alternatívával.1528. szept. 14-én tartott prédikációjában ezt mondta: „Nagyon kevés embert találsz, aki a Mammont nem tekinti istenségnek. Ezek jobban bíznak a pénzben, mint Istenben”. Istenük az, akit úgy hívnak: Mammon. Mammonná lesz a pénz és a különféle ingó, ingatlan javak, ha rajtuk „teljes szívükkel csüngenek az emberek, jóllehet ezek a legközönségesebb bálványok a földön. Bizony kevesen vannak, akiknek jó a kedélyük, nem szomorkodnak, és nem panaszkodnak, ha nincs közük a Mammonhoz. Ez ugyanis annyira ragad és tapad az emberi természethez, hogy elkísér egészen a sírig”.
Lutherrel ellentétben már kapitalisztikus fordulatot vitt bele a korabeli Genf közgondolkodásába, amit mérsékelt vagy kezdeti kapitalista szellemiségnek nevezhetünk. Ő ugyanis a mérsékelt kamatot (6%) megengedte, de a fokozott minőségi munkával az Isten dicsőségének szolgálatát állította előtérbe. Szerinte a gazdaság, a gazdálkodás, így a gazdagodás célja nem a gazdagság, a még több pénz, még sokfélébb javak birtoklása, és ezzel a nagyobb társadalmi tekintély, befolyás megszerzése, hanem Isten szövetségének és dicsőségének a szolgálata, magasztalása. Kálvin a munkát imádságnak tekintette. A redukált, mérsékelt és fegyelmezett, tékozlás és pazarlásmenetes fogyasztást, a pompát, fényűzést, így a rátartiságot, a kivagyiságot, a fennhéjázást kerülő, sőt ellenző svájci puritán magatartás-modellt alakította ki. Ezt nevezte evilági aszkézisnek, s azzal, hogy a konzisztóriumot, azaz az egyházi kormányzást és a magisztrátust, a városi közkormányzást személyével is összekapcsolta, mindkét irányban biztosította a fegyelmezést, a kontrollt. A precíz szakmunkával nem csak a tisztességes tőkeképződést tette lehetővé, hanem a megnövekedett bevételek újraelosztásának követelményével a genfi szociális létesítményeket is sorra tudta megnyitni (iskola, akadémia, árvaház, ispotály…).
H-M-P-M-H típusú, hit és hála, munka és szakértelem, a pénztöbbletet az innovációra és szociális célokra fordító, irgalommal átitatott racionalitás révén megvalósuló közösségépítés volt a célja! Az önkormányzatiság és a városi közpénztár alapjait ő tette le Genfben. Ezek a kálvini szociális háló működő kezdetei voltak. A szociális piacgazdaság korai genfi formái. Ennek páratlan, korát meghaladó intézménye lett az életkezdési támogatás a menekülteknek, ami 5 évig kamatmentes volt. Szinte közmondásosak szociáletikai, gazdaságetikai intelmei: Ha valakitől elveszik a munkáját, ezzel semmibe veszik az életét! - Szegénytől nem szedhető kamat! - A pénzkihelyezéssel nem szabad lenézni a szegényt - A vagyonnak és a vagyonosoknak szociális kötelezettségük a közcélú támogatások nyújtása - A koldulás szégyen, a munkanélküliség kártékony, a luxus bűn.
A megújulás lendülete Wittenbergben és Genfben kezdődött – és az ökonómiai függetlenség európai attitűdje is
A Reformáció500 logójának ez a mondata: A megújulás lendülete nem csak teológiailag találta fején a szöget, hanem gazdaságetikailag, gazdaságtörténetileg is telitalálat. Ugyanis az a hatalmas szellemi-lelki energia, ami a hitújításkor kiszabadult a középkor palackjából, máig érezteti hatását. Nyilván, a vulkanikus erővel feltörő alkotóerő Európában megfutotta klasszikus korszakát, de megváltozott formában ma is működik. Ugyanis forrása nem emberi, hanem isteni – a Szentíráson és a Szentlélek kiáradásán keresztül ma is kreatív impulzusok forrása. Ez az éltető víz, tápláló mennyei kenyér és felüdítő, fantáziainspiráló, gondolkodásserkentő mennyei ital. Kétségtelen, s minket is hálára indít, hogy milyen nagyszerű 500 éves gazdaságkritikai örökséget és magatartásmodellt hagytak ránk istenáldotta eleink. Gazdaság és ember, pénz és ember viszonylatában reformátoraink látták és elsőrendűnek tartották, hogy sikerüljön megőrizni lelki és szellemi függetlenségünket hit által a gazdasággal és a pénzuralommal szemben. A múló bálványok bűvöletével szemben! Ezt erős hitbeli istenkötődéssel valósították meg a gazdasági öntörvényűség és a pénzkötelékek között és ellenében! Ezt az alapkérdést tették tisztába, kristálytisztán fogalmazva: a gazdaságból vagy a gazdaságnak, a pénzből vagy a pénznek élünk? Nem, volt a válaszuk. De az evilági realitások között maradva ez lett közös protestáns tengelyigazságuk: Istennek élünk, de munkából, és hálával, önmagunk és mások javára. A H-M-P-H máig érvényes keresztyén, kálvini ökonómiai alapelv és alapállás lett.
A német-kanadai szerző, E. Tolle nem véletlenül állapította meg saját átélt sortalansága és szegénysége stációi után emelkedő sorsa tisztuló pillanatában: „A boldogtalanság elsődleges oka sohasem a szituáció, a helyzet, amiben vagy, hanem az, ahogyan gondolkodsz róla!” Ezért mondhatjuk ki bátran: a gazdaság és a gazdálkodás mentális, racionális, szellemi ügy, dimenzió elsősorban, s mint minden szellemi ügy, egyben hitbeli realitás is. A pénztörvényeken, a gazdasági törvényeken nem, vagy alig lehet változtatni, de a hozzájuk való viszonyunkon lehet változtatni. A Biblia gazdaságszemlélete, a Mammontól a mannáig vezető út járható! Ma is, és a történelem, valamint a gazdaság végéig. Ez számunkra a sikeres, és a szociális út. Mert vagy a függőség, a dependencia, az anyagiaktól való egzisztenciális rabság az ember sorsa, vagy bizonyos függetlenség, independencia megteremtése velük szemben – isteni túl-erővel. Azaz a lelki és szellemi döntési mozgástér, mentális három lépés távolság megteremtése, amire törekedhetünk, a Mammontól el, a manna felé. Ez mindig lehetséges! S csak rajtunk múlik! Ezért igei koordinátáink ma is segítenek megteremteni, fenntartani és javunkra fordítani mindazt, amit Isten tényleg a teremtményei javára, s nem egymás ellen, vagy a még nagyobb megosztottság fokozására adott: pénzt, javakat, humán erőnket, szellemi, fizikai képességeinket. A mi iránytűnk tengelyét Krisztus alkotja, s a bibliai vésetek között ezek a vezérigék szerepelnek: „Gondolj mindig Istenedre, az Úrra, ő ad neked erőt a gazdagodáshoz, hogy szövetségét, amelyre esküt tett atyáidnak, fenntartsa a mai napig” (5Mózes 8,18); „Ne igazodjatok a világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata... ami jó, neki tetsző, tökéletes” (Róma 12,2); „Újuljatok meg lelketekben és elmétekben”, azaz gondolkodásotokban, érzelmi és mentális világotokban, még pontosabban: elmétek lelke szerint, azaz pneumatikusan! (Efézus 4,23). „Mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra” (1Thessz 5,18).
Mindazok alapján, amit eddig a bibliai, teológiatörténeti, reformátori megállapítások, tanítások alapján áttekintettünk, maradandó tételként, következtetésként vonhatjuk le: „A gazdasági nehézségek végső soron lelki gyökerűek, lelki szemlélet kérdései. Ez a 21. századi gazdasági gondok megértésének is a gyökere!” A következő részben azt tekintjük át, hogyan mutatkoztak meg, fejlődtek tovább, egészültek ki, kaptak sajátos hangsúlyt a magyar protestantizmusban, illetve a Kárpát-medencei realitások között napnyugati Kálvin és Luther gazdaságetikai tanításai. Gazdasági lemaradottságunkból kimozdító energiává, dinamikává, gazdasági lendületbe hozó reálökonómiai tényezővé. (Folytatjuk)
Írta: Dr. Békefy Lajos
