Isten Lelke szólítja a lelket – az emberi lélek himnikus és énekes válaszakkordjai

 

 Így volt ez már a kezdetekkor. Sőt! Már az Ószövetségben is sokszor szólított meg Isten Lelke embereket, akik aztán a hívásnak engedelmeskedve bírákká, papokká, prófétákká váltak. És a Lélek hatására más emberré lettek. Ugyanez történt Jézus napjaiban is. Mennybemenetelét követően, s ötven nappal feltámadása után elküldte a Vigasztalót, a Pártfogót, a Szószólót, a Szent Lelket, a szabadság és az igazság Lelkét. Ő van velünk ma is, Ő támaszt hitet az Atya és a Fiú iránt, Ő emeli lelkünket ki a mélységekből, s távlatos magaslatok felé Krisztus keresztáldozata, valamint megelevenítő Igéje által.

 Most az első, Biblián kívüli tanúságtételekre tekintünk vissza. Sok és szép, mély értelmű teológiai és költői gondolatot lehet idézni a hallatlanul termékeny keresztyén ókorból. Kezdjük visszapillantásunkat az egyik legnagyobb egyházatyánál, az észak-afrikai Augustinusnál (354-430), aki katolikusoknak és protestánsoknak egyaránt nagy tiszteletben álló gondolkodója, vallomástevője. Benne érzelem és intellektus, ész és szív csodálatos egyensúlyban volt. Költői és intellektuális elemeket ötvöző imájában így fohászkodik:

 

LÉLEGEZZ BENNEM, SZENTLÉLEK...

Lélegezz bennem, Szentlélek,

hogy arról gondolkodjam, ami szent.

Irányíts engem, Szentlélek,

hogy azt cselekedjem, ami szent.

Vezess engem, Szentlélek,

hogy azt szeressem, ami szent.

Erősíts meg engem, Szentlélek,

hogy megóvjam, ami szent,

és óvj meg engem, Szentlélek,

hogy sose veszítsem el, ami szent.

 

 A keleti és a nyugati egyház kezdeteinek tanítói mellett, akik a Szentlélek jelenlétében élték meg hitvalló életüket. Sokszor elképesztő szenvedést, halált, mártíriumot is vállaltak.

Hűségük testámentumának gyümölcseként is Maurus Magnentius Hrabanus (776-856) mainzi bencés apát volt az, aki megírta máig gyönyörű Lélek-hívogató himnuszát, Veni, Creator Spiritus/ Teremtő Lélek, jöjj! címmel. Nem véletlenül kapta Hrabanus a reformátor Melanchthont megelőzve jó félévezreddel a Praeceptor Germaniae, azaz Németország tanítómestere titulust.

(A himnusz énekelve meghallgatható két változatban is, klikkeljünk erre: http://youtu.be/cDhYGdK0KQg). 

Babits Mihály avatott fordításában idézzük most néhány sorát ennek az örökzöld gregoriánnak:

 

 

 

 

 

 

 

 

TEREMTŐ LÉLEK, JÖJJ KÖZÉNK,

híveid szívét látogasd,

töltsd malaszttal a lelkeket,

kiket hatalmad alkotott!

 

Te, kit Védőnek mondanak, 

mellénk a magas ég adott,

Tűz, élő Forrás, Szeretet,

Te, lelkek lelki Olaja…

 

Érzékeinkbe gyújts Te fényt, 

Szívünk szerelmed töltse be, 

mi bennünk testi gyöngeség, 

örök erőddel izmosítsd! 

 

Ellenségünket űzzed el, 

a békét tüstént hozd közel, 

előttünk járva mint Vezér 

kerüljünk mindent, ami árt!

 

Általad tudjuk az Atyát,

ismerjük, adjad, a Fiút,

Ki kettejüknek Lelke vagy,

Tebenned higgyünk végtelen! Ámen

 

Képi válaszok, a pünkösdi jelképek kezdetei

 

             A meditatív, gondolati, verses és énekes emberi Szentlélek-visszhanghoz hamarosan csatlakozott a látvány művészete, a festészet korai formája, a kódex-illusztráció is. A lehetetlenre persze nem vállalkozhatott, hiszen a Szentlelket nem lehet lefesteni. Csak hatását tudjuk érezni, miként a zúgó szélnek. Ezért is csakhamar megjelentek azok a falfreskók az ókori templomokban, illetve kódex-lapok, melyek valamiképpen, jelképesen érzékeltették a Szentlélek földi valóságát. Így a tűz, a szél és a galamb is egyetemes azonosítójává vált a Szent Léleknek.

 A fennmaradt emlékek között a kezdeteknél látható a híres Rabbula-evangéliumos könyv vagy kódex, amit 586-ban a zagbai/Mezopotámia János-kolostorban fejeztek be.  A szír-maronita egyházban keletkezett evangéliumos könyv fólialapjai 34x27 centiméteresek, színesek. Pünkösdi képe a Szentlélek kitöltését ábrázolja, középen Mária alakjával, tőle jobbra-balra az apostolok állnak. A Szentlélek kétféle jelképe már itt egyértelműen megjelenik: a galamb, amint alászáll Jézus anyjára, illetve az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv tudósítása szerinti kettős tüzes nyelvek (2,3), amelyek megjelennek az apostolok fején.  

 Gyönyörű kódexmunka az ingeborgi zsoltároskönyv mesterének ábrázolása, ami a koraközépkorból, az 1100-as évek végéről származik, és szerkezetében hasonló az előbbihez, de kidolgozottsága színpompás.  A francia nyelvű La pentecoste rész, azaz a pünkösdöt ábrázoló oldal a világuralmat gyakorló Krisztust mutatja a kép felső részében, aki elküldi a Szentlelket galamb képében. A Szentlélekből piros tűzvonalak ívelnek Máriára, illetve az apostolokra, a kapcsolat és az eredet jelzésére.

 

Reformátori megfogalmazások a Lélekről és a lelketlenségről – máig érvényesen

 

 A reformáció korára és főként Kálvin Jánosnál (1509-1564) letisztult az a fogalmi, nyelvi eszköztár, amellyel kristálytiszta és tömör mondatokban vallott a Szentlélekről. Ezért is nevezték őt a Lélek teológusának a későbbi idők teológusai. Egyszerűen és világosan írt nagy művében, a Keresztyén Vallás Rendszere (1536) c. hatalmas reformátori szellem-katedrálisában arról, hogy a Szentlélek az a kötelék, akivel Krisztus hathatósan magához köt minket. Itt a középkori szemléletnek pontosan a fordítottja áll előttünk. Nem pusztán a Lélek kitöltéséről, hanem a Lélek általi vonzásról, Krisztushoz, Istenhez kötésről van szó, tehát kétirányú mozgásról. Kálvin számára és tanítása révén sok kortársa számára napnál világosabb volt, hogy az igazságnak egyedüli forrása Isten Lelke, s így minden igazság, legyen az matematikai, filozófiai, természettudományi, költői igazság forrása a Szentlélek, hiszen Ő az igazság Lelke. Kálvin egyenesen arról a modern, nagyon sok emberben megválaszolatlan, le nem tisztult kérdésről elmélkedik Genfi Kis Kátéjában, hogy mi az értelme az emberi életnek. Válasza rövid, lényegre törő: Teremtőnknek a megismerése, s önmagunk helyes önismeretre juttatása. Az ilyen értelmű philosophia christiananak, azaz keresztyén bölcseletnek is a kezdete, forrása, sőt célja a Szentlélek, illetve Isten maga. Istenről nem lehet hit nélkül igazán hitelesen szólni, mert különben a Szentháromságnak a neve „csak puszta és üres névként röpköd agyunkban igazi istenismeret nélkül” (Inst I. 13,2). 

 Kálvin kortársa, Luther munkatársa, a wittenbergi reformáció kiemelkedő képviselője volt az evangélikus Melanchthon Fülöp (1496-1560), aki nagyon fontos szempontra hívta el a figyelmet. Nevezetesen az Antikrisztus egyházrombolásának stratégiájára. Erről ezt írta: „Az Antikrisztus csak a Szentlelket akarja kiszorítani az egyházból, a keretet meg akarja tartani. Így akarja lélektelenül az egyházat a maga szolgálatába állítani”. Micsoda felismerés! Máig érvényes leleplezése a diabolikus módszertannak, egyházellenességnek.

 Wittenbergben keletkezett az a dallam a reformáció kezdetekor, 1524-ben, ami a katolikus Hrabanus szép himnuszát így adta tovább a megújult hit híveinek:

 

JÖVEL, TEREMTŐ SZENTLÉLEK

 

1. Jövel, teremtő Szentlélek, És híveiddel légy vélek, Szent ajándékiddal szívek Újuljon és teljesedjék.
2. Hathatós Vigasztalónak És Isten ajándékának, Avagy hét ajándékúnak, Isten jobb keze ujjának;
3. Mondatol élő kútfőnek, Tűznek és lelki kenetnek, Atyának ígéretinek És az igaz szeretetnek.
4. Gerjessz világot elménkben, Önts szeretetet szívünkben, Erősíts minket hitünkben És nagy erőtlenségünkben.
5. Adj nékünk teljes örömet, Idvességhozó kegyelmet; Köztünk minden gyűlölséget Ronts el, és adj egyességet.
6. Távoztasd ellenséginket, És add meg békességünket; Mindenkor vezérelj minket, Utálhassuk bűneinket.
7. Adjad ismernünk az Atyát, És az ő egyszülött Fiát, És hinnünk, hogy mindkettőtül Szentül származol, vég nélkül.
8. Dicsőség az egy Istennek, Atya, Fiú, Szentléleknek; Kedves ajándéka ennek Lakjék szívében mindennek. (Református Énekeskönyv 373. dicsérete)

 

Írta: Dr. Békefy Lajos