Fülöp Attila: Több mint 30 milliárd forintból valósultak meg szociális infrastruktúra-fejlesztések

Az elmúlt években a Széchenyi 2020 program keretében országosan 377 helyszínen több mint 30 milliárd forintot fordítottak kifejezetten a szociális infrastruktúra és az alapszolgáltatások fejlesztésére – közölte a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, a KDNP politikusa pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbogáton.

Fülöp Attila a megújult városi egyesített szociális intézmény és az újonnan megépült szociális szolgáltatóközpont ünnepélyes átadásán emlékeztetett, az elmúlt négy évben megnégyszereződött a központi költségvetésben a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szociális kiadásokra fordított összeg, a jövő évi büdzsében pedig 1300 milliárd forintot fordít erre a célra a kormány.

Ez a forrás éppen négyszerese annak az összegnek, amennyi a 2010-es költségvetésben rendelkezésre állt – fűzte hozzá az államtitkár.

Szavai szerint a legbonyolultabb „közösségi játékok” egyike a szociális gondoskodás és a gyermekvédelem világa, amelyben szükség van az állam, az önkormányzatok, a civil fenntartók és az egyházak együttműködésére, illetve az ellátónak és az ellátott családjának a közös munkájára.

Ehhez a kihíváshoz kapott intézményeket most a nyírbogáti önkormányzat, így egy helyen valósult meg egy bentlakásos intézmény és egy közösségi, rászorulók számára kialakított szolgáltató központ

 

– fogalmazott Fülöp Attila.

Simon Miklós, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, az elmúlt hét éves uniós költségvetési ciklusban 141 beruházásban 26 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg a térségben.

A fejlesztések 99 százaléka megvalósult, a kapott támogatások pedig az itt élők életminőségének javítását szolgálták – tette hozzá a képviselő.

Simonné Rizsák Ildikó, Nyírbogát Fidesz-KDNP-s polgármestere az MTI-nek elmondta, a szolgáltatóközpont kialakítására a Terület és Településfejlesztési Operatív Programban kapott 170 millió forint támogatást a település. Az épületben kapott helyet például a gyermekjóléti és családsegítő szolgálat, a házi segítségnyújtás és a nappali ellátás, a tanyagondnoki szolgálat és a szociális étkeztetés.

A meglévő bentlakásos idősotthon felújítása és bővítése 230 millió forintból, egyedi kormánydöntés alapján valósulhatott meg, a jelenleg huszonhat férőhelyes intézmény további öt férőhellyel bővíthető – mondta a polgármester.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!