Magyarország felvállalta, hogy megvédi a schengeni határait az újabb és újabb migrációs hullámoktól, s feltartóztatja a bevándorlótömegeket, de köszönet és támogatás helyett a legtöbb európai országtól csupán kritikát kaptunk. Újfent kioktattak minket az emberi jogokból. Véleményem szerint a magyar kormányzat jól döntött, amikor felismerte a történelmi veszélyt, és a támadások ellenére is felépítette a határkerítést. Honvédelmi miniszterként én kaptam a feladatot, hogy levezényeljem a projekt megvalósulását. A migrációs nyomás, a nemzetközi feszültség és a rendkívül feszített időtényező miatt ez komoly kihívás és feladat volt, amelyet végül sikerrel teljesítettünk. Az intézkedés hatékonyságát az idő már késégbevonhatatlanul igazolta.

De hangsúlyoznunk kell azt is, hogy 

a baloldali média által közvetített kritika mind szemenszedett hazugság. A magyarok a rászorulókat sosem hagyták magukra! Figyelmünket – nem véletlenül – az elmúlt közel másfél esztendőben a szomszédunkban zajló véres háború és annak hatásai kötik le. Ukrajnából az első puskalövések óta rengeteg menekültet fogadtunk be Magyarországon. 

 

Nem néztük, nem nézzük, hogy milyen nemzetiségű, milyen vallású emberről van szó, hiszen életveszélyben vannak és emiatt menekülnek, tehát mi segítséget nyújtunk nekik. Mindez plasztikusan mutatja, hogy mi is a különbség a megannyi (akár EU-s) országon átutazó, a jobb élet reményében útnak induló, főleg ázsiai, afrikai muszlim fiatal férfiak és a közvetlen háborús konfliktus elől menekülő ukrajnai menekültek között. Nem igaz, hogy Magyarország nem segíti az elesetteket! A világ számos pontján a Hungary Helps programjának segítségével vagy hazánk történetének legnagyobb, a megtámadott Ukrajnából menekülők megsegítését célzó humanitárius segélyprogramja keretében nap mint nap azon fáradozunk, hogy oltalmat nyújtsunk azoknak, akik önhibájukon kívül kerültek nehéz helyzetbe.

Azoknak azonban, 

akik tulajdonképpen csak egy kényelmesebb jövő érdekében indulnak meg milliószámra Európa felé, nem kötelességünk önfeladás árán is kiszolgáltatni megszokott életünket és kultúránkat. A többnyire alkalmazkodni képtelen és nem is szándékozó hatalmas embertömeg modern kori népvándorlással igyekszik önmagának új területet, jobb életkörülményeket szerezni, miközben nincs tekintettel a befogadó nemzetek hagyományaira, vallására és életmódjára. 

Mégis, van egy jól körülhatárolható baloldali-liberális politikai nyomásgyakorlás abban a tekintetben, hogy Európába tömegével engedjék be a bevándorlókat. 

Bár az öreg kontinens évezredes történelmében megannyi példa volt arra, hogy népcsoportok érkeztek kívülről a területére, pusztítottak vagy csak egyszerűen új hazát kerestek, mégis az akkori államalakulatok önmaguk dönthették el, hogy ellenállnak ezen külső nyomásnak, igyekeznek elűzni őket vagy éppen befogadják határaikon belülre az idegeneket. Ma mi is a helyzet? Felemás. Egyfelől senkinek nem lenne joga megkérdőjelezni egy-egy független, szuverén ország ez irányú döntését, másfelől 

az Európai Unió keretein belül folyamatosan megy a főleg politikai, ideológiai vita arról, hogy meddig terjed az unió és a tagállamok hatásköre, melyek azok a döntések, amelyeket Brüsszel a fejünk felett meghozhat. A mi határozott álláspontunk az, hogy migrációs kérdésekben a magyarokról nem hozhatnak döntést a magyarok egyetértése nélkül.

 

Az uniós belügyminiszterek tanácsa nem egyhangúlag, de támogatta azt az elképzelést, hogy minden EU-tagállamnak kötelezően kelljen migránsokat befogadnia – ellenkező esetben fejenként közel nyolcmillió forintnyi összeggel válthatja meg a bevándorlók országába engedését. Még nincs végső döntés, de látjuk, hogy itt már komoly politikai érdekek húzódnak a döntés mögött, és sajnos már nem a kontinens nemzetei közötti egyenlőség és testvériség tűnik a legfontosabbnak. Mi lesz itt? 

El akarnak juttatni minket oda, hogy ne legyen beleszólásunk, hogy kikkel éljünk egy országban? Mi ez, ha nem az európai alapértékek megcsúfolása?

 

A magyarországi dollárbaloldal szerint mindez álprobléma, szó sincs kötelező betelepítési kvótáról, ezt csupán a Fidesz–KDNP találta ki… „Álprobléma”, amellyel most az EU legmagasabb köreiben foglalkoznak?

Mindazok, akik a józan ész pártján állva mindezt ellenzik (Lengyelország és Magyarország), megkérdőjelezik és kötelességüket teljesítve megvédik a schengeni határokat, szinte közellenségnek vannak kikiáltva. Az, hogy ez a többi EU-tagállam részéről valóban vak segíteni akarást, egyes politikai tömörülések részéről számító politikai haszonszerzést vagy a jövőbeli baloldali szavazók megtöbbszörözésének egyik módját jelenti, nem tudjuk, azonban a nyílt társadalom eszméjének ebben a formában történő megjelenése elpusztítana mindent, amit ma európainak és kereszténynek mondhatunk.

2015-ben szembesültek először a magyarok az illegális migrációval, amikor a déli határ mentén tömegek özönlöttek be az országba, átgázoltak a kerteken és letarolták a vetést, a parkokban és a pályaudvarok környékén letáboroztak és várták, hogy Európa nyugati felére menjenek.

 Magas szociális ellátások, kényelmes élet, új lehetőségek reményében vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, gyerekek, kismamák, de főleg erejük teljében lévő fiatal férfiak. Homályosan megfogalmazott, de jól hangzó ígéretek birtokában bízták életüket és pénzüket az embercsempészekre, akik félrevezették és sokszor veszélyeknek tették ki őket. Közel egymillió migráns lépett be Európába, közülük 400 ezren haladtak át Magyarországon. 

Akkor 

a brüsszeli javaslatokra a magyar állampolgárok határozott nemet mondtak a népszavazáson, a válaszadók több mint 98 százaléka úgy nyilatkozott, hogy nem akarja, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa a kötelező betelepítést. Kerítést építettünk totális politikai ellenszélben, hogy kívül tartsuk az illegális migránsokat.

 

Hazánk óriási szerepet vállalt a schengeni határ védelmében, tette és teszi ezt úgy, hogy nemcsak saját országunk biztonságát, hanem az egész térség érdekeit szem előtt tartva hoz áldozatot.

Most, pár év elteltével és egy valódi, véres európai háború kirobbanása után is egy helyben toporog az EU a migrációval kapcsolatos megoldások tekintetében (is). Az az érzése támad az embernek, hogy küzdelem és a legkisebb erőfeszítés nélkül a brüsszeli irányítók legszívesebben felemelt kézzel vagy éppen térdre ereszkedve a Willkommenskultur jegyében hagynák lerombolni mindazt, amit Európának tartunk évszázadok óta. Persze nem ők dolgoztak meg érte, nem az ő vérük hullott azért a szabadságért és függetlenségért, amelyhez például Magyarország is foggal-körömmel ragaszkodik. Ébresztő, Európa! Van más út is, mint a feltétel nélküli önfeladás.

A szerző a KDNP frakcióvezetője