ELKÉSZÜLT A TEMESVÁRI HITVALLÁS TERVEZETE

1989 méltán nevezhető a történelmi változások,  csodák évének. Hiszen ekkor volt az előtte elképzelhetetlen soproni határnyitás, a Páneurópai Piknik keretében, majd szeptember 10-11-re fordulva tízezres nagyságrendben az NDK-állampolgárok hazánkból Ausztrián keresztül történt kiszabadulása a keleti blokkból. Aztán következett a világ kettéosztottságát sok éven át demonstráló berlini fal gyors és végleges lebontása/leomlása. S jött a temesvári népfelkelés, mely egy magyar református lelkipásztor prófétai szavaival és a körötte védőbástyát alkotó gyülekezet prófétai tettével, bátor helytállásával elindította a romániai diktatúra összeomlását.

 

Mindennek már harminc éve

 

Isten kegyelméből részese lehettem az események egy részének a csillebérci NDK "menekülttábor" lelkészeként, s átéltem az eufóriát, ami ezer és ezer fiatalból, fiatal párokból, szülőkből akkor és ott kirobbant, amikor megérezték és megtapasztalták a szabadság hívását (E. Kaesemann). Alig jó két hónappal azután sok ezer honfitársammal együtt lélegzet visszafojtva figyeltük decemberben Tőkés László passzív ellenállással, éhségsztrájkkal, az egyházi vezetéshez írt leveleivel, tiltakozásaival folytatott szabadságküzdelmét. A falurombolás és a diktatúra mindennemű - állami és egyházi - formájával szembeforduló, életét, családja életét is kockáztató küzdelme sokak helyett és sokakért, magyarokért és románokért folyt. Már azokban a napokban felmerült bennem, hogy Istenünk páratlan szabadítását, melynek élménye egy életre nemzedéki "kiváltságként" vésődött be az én lelkembe és emlékezetembe is, méltóképpen meg kellene örökíteni. 

 

De hogyan? Mi lenne ehhez a megfelelő forma, keret, mód? 

 

 

Így határoztam el a '90-es évek elején, hogy a történelmileg is nagyon ritkán adódó (a bibliai zsidóság több ezer éves történetében az egyiptomi szabadulást követően is csak egy-két ilyen fordulat fedezhető fel), s ilyen élesen szembetűnő nagy isteni szabadítástörténetet meg kell örökítenem valamiképpen. Megfogant bennem, hogy a hitvallás, a hitvallói nyilatkozat lenne a legmegfelelőbb ehhez, illetve a történelem-teológiai elemzés. Több, célra nem vezető próbálkozás után a Szabadító Úr Jézus kegyelméből, a Szentlélek ellenállhatatlan belső késztetésére és külső hívásra idén január-szeptember között sok imádság, közel 1000 órás elemzés, nemzetközi irodalom tanulmányozás, Tőkés László szinte valamennyi beszédének, írásának, igehirdetésének, közszereplői megnyilatkozásának többszöri összehasonlító elemzése nyomán megszületett valami. Nagy segítségem volt ebben az elemző és hitvallásalkotó, látásélesítő, látást adó munkában maga Istenünk Szent Lelke, Aki folyton újabb és újabb ösztönzéseket, inspirációt adott és műveket hozott elém munkám előbbre viteléhez. Lukas Vischer svájci református teológus nagyszerű munkássága, közel 100, a múlt században született református hitvallás, hitvallói nyilatkozat elemzése adta a folyamatos bátorítást és bíztatást. Nagy hálával ismertem fel, hogy a világ református egyházaiban milyen eleven munkát végzett/végez a Szentlélek, újabb és újabb hitvallások megalkotására késztetve őket. Lélek által fedeztem fel a láthatatlan isteni kéz mozgását is, Kálvin értelmében: Szentlélek nélkül semmit sem végezhetünk, még csak lélegzetet sem vehetünk. 

 

A kiváló heidelbergi református teológiai professzor, Michael Welker nagyszerű és korszakos Szentlélek könyve magyarra fordítása során is tovább differenciálódott látásmódom, történelem-elemző, értelmező mélységek felé indított, főként az ószövetségi próféták lelki rezonanciáinak gazdag feltárásával és megismertetésével. Sok minden jött össze, jöhetett össze évtizedek alatt e hitvallásalkotó, merésznek tűnő döntésem motiválásában. Hála legyen az Úrnak, aki bibliai, teológiatörténeti bizonyságok fellegével vette körül lelkemet, igazgatta, élesítette látásomat és tett késszé az olykor erőn felüli feladatvállalás folytatására.  És nagyon sokat köszönhetek az érettem imádkozók napi biztatásának is.

 

Így történt... 

 

...hogy ma, 2019. szeptember 3-án Tőkés László budapesti irodájában átadhattam az Úr csodálatos szabadításának, a temesvári csodának az elemzését tartalmazó, 10 fejezetes művemet Temesvár szabadságharcosának. 

 

A 40 oldalas munkának négy oldalán található a Szolid Temesvári Hitvallás vagy Hitvalló Nyilatkozat tervezete (Solida Declaratio Confessionis Themesiensis). Megtartva az Apostoli Hitvallás hármas, triádikus tagolását (Hiszek egy Istenben...És a Jézus Krisztusban...Hiszek Szentlélekben..., de mindvégig többes szám első személyt alkalmazva: Hisszük és valljuk formában), mind a három artikuluson belül további négy, azonos kezdetű formátum olvasható: Ünnepélyesen megemlékezünk arról...Hittel valljuk és tanítjuk, hirdetjük az utánunk következő nemzedékeknek...Reménységgel tekintünk...Dicsőítjük, magasztaljuk szent nevét...

 

Kilenc fejezet okfejtés 

 

Az ünnepélyes hangvételű hitvalló rész után következik kilenc fejezetben a hitvallásalkotás keletkezésének elemzése és indoklása. Szó van ebben a hitvalló nyilatkozat alkotásának teológiájáról, a hitvallói, hitvallásalkotást ösztönző helyzetről és jellegzetességeiről, a hitvallásalkotás fogalomtörténetéről, bibliai hátteréről. A hitvallások és deklarációk belső szerkezetéről. A bibliai háttér felvázolása három gondolatkörben történik: minden hitvallás kairosz-dokumentum, a kivételes történelmi pillanat, a minősített idő dokumentuma, továbbá az isteni szabadítás dokumentuma, egyúttal pedig az emlékeztetés, illetve a tanbeli és erkölcsi herezisekkel, tévelygésekkel, szélsőségekkel szembeni ellenállás dokumentuma is. Olvashatunk a történelem-teológiai esszében Isten "világpolitikájáról" és üdvtervéről, a politika Isten és démon közötti helyzetéről, s a bibliai-protestáns történelem szemlélet térszerkezetéről temesvári kontúrokkal. Izgalmas rész az esszében két kiváló múltszázadi teológus, P. Tillich és Barth Károly prófétai modelljeinek összevetése, illetve ezek megvalósulásának elemzése Temesvárott. Arról is olvashatunk, miként erősítette egymást az egyéni prófétai szó és a gyülekezet prófétai tette, a szolidáris lelkipásztor-védelemben, és vált rendszerfordító energiák kútfejévé. Az esszé megpróbálkozik annak felvázolásával, miként is jellemezhető a Tőkés László-féle erdélyi református történelem-teológia, milyen ennek tér- és tartószerkezete, és a prófétai kritika távlatossága. S miként mutatkozik meg ez a romániai magyarság jövőjéért kiálló folyamatos közéleti őrállásban. Tagolja a tanulmány Tőkés László történelem-teológiájának négy maradandó sarkalatos jellegzetességét: az emlékezés/emlékeztetés teológiáját, a kisebbségi lét teológiáját, a megújulás/megújítás teológiáját, s a nemzeti önismeret teológiáját

 

Érdekes igei elemzés következik ezután. Nevezetesen több mint 100 Ige elemzésével mutatja be az esszé szerzője Tőkés László temesvári történelmi textuáriumának, azokban a hónapokban, napokban, a felsűrűsödő időnek, majd a fordulatot követő időszakban őt és rajta keresztül másokat megszólító szent Igéit, melyek pneumatikus erővonalhálózatát alkották odaszánt szolgálatának. A Szolid Temesvári Hitvallói Nyilatkozat felépítéséről, belső szerkezetéről, ennek indoklásáról is tájékozódhatunk. A Függelékben szerzői vallomásban írom le a Hitvallás és az esszé megszületésének genezisét, s olvashatjuk a lektori véleményt.

 

Istenünk kivételes történelmi szabadításának...

 

...egyik országban vértelen exodussal, másutt forradalmi kínok és véres összecsapások keretében megtörtént "csillagóra" fordítását, s ezt láttató munkáját, cselekvő kezének ujjhegyével is hatalmas fordulatokat hozó jelenlétét igazán teljesen dekódolni emberi lehetetlenség. De csodálni, körülírni, tudatosítani és a követező nemzedékeknek a rácsodálkozás lelkületével elbeszélni "nagy csudáit, melyeket tött", s ennek az emlékezés aktív, semmilyen kommunikációs befolyással nem törölhető emlékezet-kultúrájába emelése a mi nemzedékünk kötelessége. Ennek próbáltam munkámban utánajárni, Isten színe előtt, coram Deo a magam istenadta lehetőségeivel eleget tenni. Ezért kegyelmes és elfogulatlan megítélését nem emberektől, hanem Istentől, megbízómtól várom és remélem - sub speacie aeternitatis - örökkévaló, nem múlandó, távlatos, nem kicsinyes, tágszívű, nem elsötétült szívű szempontok szerint. 

 

A Szolid Temesvári Hitvallás és a történelem-teológiai esszé nemsokára külön kiadású füzet formájában is kézbe vehető lesz, s azt követően publikus formában a közösségi médiában és más helyeken is igyekszünk hozzáférhetővé tenni. Isten véghezvitte 30 éve nagy szabadítását Temesváron - a mi dolgunk, hogy ezt magunkban, népünkben, a közép-kelet-európai közgondolkodásban ilyen, bibliai, történelem-teológiai és hitvallási, hálaadásos összefüggésben is megpróbáljuk helyére emelni... Legyen ebben is könyörületes, kegyelmes hozzánk. Soli Deo Gloria - mindenért! 

 

Írta: Dr. Békefy Lajos PhD, a KDNP Protestáns Műhely külügyi titkára

 

A cikk fényképekkel együtt itt olvasható:

http://bekefy.agnusradio.ro/2019/09/1989-istenunk-paratlan-kozep-kelet.html

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!