Schmitt Pál köztársasági elnök átadta a legmagasabb állami kitüntetéseket pénteken a Parlamentben. Augusztus 20. alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét Horváth János parlamenti képviselő, az Országgyűlés korelnöke kapta az amerikai magyar emigrációban végzett tevékenységéért és a magyar parlamentarizmus legjobb hagyományainak megőrzéséért. Az elismerések átadásánál jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök is.
Az államfő ünnepi beszédében úgy fogalmazott: a népből csakis úgy lehet nemzet, ha sokan vannak, akik egyet gondolnak és egyet akarnak, az állami kitüntetések pedig annak bizonyítékai, hogy léteznek ilyen emberek. Mint mondta, a kitüntetetteket legkevésbé sem a díjak elnyerése mozgatja, hanem a saját hivatásukban törekszenek a legtöbbre, így egyéni sikerükkel az egész közösség kovászává válnak.
A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (polgári tagozata) kitüntetést Csáky Pál szlovákiai magyar politikus, a Magyar Koalíció Pártja volt elnöke, volt miniszterelnök-helyettes, Kopátsy Sándor, a közgazdaságtudomány doktora, Papp Lajos Széchenyi-díjas szívsebész, Szervátiusz Tibor Kossuth-díjas szobrászművész és Szilágyi János György Kossuth-díjas művészettörténész kapta.
A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét (polgári tagozata) Albert Flórián labdarúgó, Arató Péter, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, Bodor Miklós, az MTA külső tagja, Buda Ferenc Kossuth-díjas költő, műfordító, Fodor György teológus, Freund Tamás Széchenyi-díjas neurobiológus, Horváth József Széchenyi-díjas növényvirológus, Kahler Frigyes, a Veszprém Megyei Bíróság bírája, Nánási László címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész, Patkó Gyula, a műszaki tudományok kandidátusa, Préda István, az orvostudomány doktora, Rózsás János író, történész, Szépfalusy Péter Széchenyi-díjas fizikus, Szinte Gábor festőművész, Tar Pál volt nagykövet, Török József egyháztörténész, Uhrik Teodóra Kossuth-díjas táncművész, valamint Völgyesi Miklós, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácselnöke kapta. Schmitt Pál a kitüntetést posztumusz adományozta Domonkos Istvánnak, az Ellenzéki Kerekasztal résztvevőjének, Romics László Széchenyi-díjas belgyógyásznak és Töttös Pálnak, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége Tolna megyei szervezete elnökének.
A díjazottak reakciói
– Magabiztosabbnak kellene lennie a nemzetnek a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjével kitüntetett Horváth János szerint. A fideszes képviselő, az Országgyűlés korelnöke azt mondta, a magabiztossághoz a magyaroknak a történelmükből kellene tanulniuk, abból ugyanis látható, hogy korábban nagyszerű dolgokat vittünk véghez. Barátaim, ismerőseim, sors- és bajtársaim közül milyen sokan megérdemelnék ezt a kitüntetést! Miért éppen én kapom, miért éppen én veszem át? - ezekkel a szavakkal reagált az idén 90 esztendős Horváth János kitüntetésére, majd azzal folytatta, én veszem át, mert én itt vagyok, de mindezt azoknak a nevében is teszem, akik rászolgáltak erre. Példaként említette életútjából a magyar függetlenségi mozgalmakat, amelyeknek ő maga már az 1930-as évek végén tagja lett. A sort az ellenállási mozgalommal folytatta, amelynek egyik vezetője volt, majd megemlítette a második világháború utáni újjáépítést, az 56-os forradalmat és az Egyesült Államokban töltött 41 évét.
– Elsősorban a nemzet egységére utaló üzenetnek tekinti Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) volt elnöke, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök augusztus 20-a alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést adományozta neki. Gondolom, ez üzenet akar lenni a világ összes magyarja számára, hogy a nemzet egységes, Magyarország nem feledkezik meg azokról a magyarokról sem, akik a közigazgatási határokon túl élnek. És talán célzott üzenet a felvidéki magyarságnak is, hogy nem szabad elbizonytalanodnunk, belesüppednünk a politikai vagy társadalmi megosztottságba, az összmagyarság és Magyarország kormánya, illetőleg politikai élete számol velünk. – Óriási megtiszteltetés az érdemrend, amellyel az állam, a kormány azok teljesítményét ismeri el, akik sokat tettek az országért. Kutatómunkámat természetesen az ország érdekében végzem, de a tudóst elsősorban a megismerés vágya hajtja – hangsúlyozta Freund Tamás akadémikus, aki a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét (polgári tagozat) vehette át. A Széchenyi-díjas neurobiológust, a Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének igazgatóját az agykutatás terén elért, nemzetközileg is nagyra becsült, a magyar neurobiológiai kutatásokat világszínvonalra emelő munkásságáért, a magyar tudomány nemzetközi hírnevének öregbítéséért tüntették ki. - Völgyesi Miklós, a Legfelsőbb Bíróság (LB) nyugalmazott tanácselnöke, akinek augusztus 20-a alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést adományozta Schmitt Pál államfő, az MTI-nek azt mondta, örül, hogy elismerése a 2006. őszi jogsértések feltárásának is szól, ugyanakkor csalódottságának adott hangot, amiért a bíróságok szerinte "elszabotálják" a semmisségi törvény végrehajtását. |