Aradszki András

 
Életrajz

1956-ban született Békéscsabán. Nős, két gyermek édesapja.

Végzettség: Általános és középiskolai tanulmányait Békéscsabán végezte. A József Attila Tudományegyetem Jogi Ka­rának nappali tagozatán 1982-ben szer­zett diplomát.

Munkahely: 1988-tól a MOL Rt-nél dogozik jogi menedzserként.

Politikai életút: 1990-tôl tagja a Ke­reszténydemokrata Néppártnak, a száz­halombattai szervezet alapító tagjaként. 2003 novemberében lépett be a Fidesz – Magyar Polgári Szövetségbe, 2004 márciusában választották a Pest megye 8. számú választókerületi tanács elnöké­nek. 1998-ban KDNP, 2006-ban Fidesz– KDNP jelöltjeként indult az országgyűlési választáson. 2006. október elsejétől az érdi 8. egyéni választókerület önkormányzati képviselője, valamint Érd társadalmi alpolgármestere. 2010-ben Pest megye 8-as választókerületében az első fordulóban 54,10 százalékos többséggel szerzett egyéni mandátumot.
2014-ben Pest megye 1-es választókerületében 42.97 százalékos támogatottsággal szerzett egyéni mandátumot.

2018-ban ismét megválasztották, a szavazatok 43,74 százalékát szerezte meg.

2014-18-ig a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyért felelős államtitkára.

2018 óta a KDNP frakcióvezető-helyettese, a törvényalkotási bizottság tagja.

Civil szervezeti tagság: Tagja a KÉSZ érdi szervezet elnökségének, az Érdligeti Római Katolikus Egyházközség képviselő-testületének.

Sportolt, kosárlabdázott, Szeged és a Kecskemét NB-I. osztályú csapataiban játszott.

országgyűlési képviselő
Pest vármegye 1. vk.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!