A protestáns reformátoroknál karácsony értelmezése és megtartása eltérő volt. Bizonyos protestánsok, így Kálvin János, majd nyomában a skót Knox és sok presbiteriánus is szinte elutasította karácsony megünneplését. Ezzel szemben a lutheránusok, több kontinentális reformátor védelmezte és ünnepelte is ezt a napot, mert a testtélétel mélyebb megértését vélte elérni általa. Most főként Luther és Kálvin gondolataira és gyakorlatára gondolunk vissza.
Írta Dr. Békefy Lajos, a KDNP PM külügyi titkára
LUTHER MÁRTON BEHAVAZOTT KARÁCSONYFÁJA. Luther Márton volt az, aki a reformátorok között elsőként karácsonyfát állított és díszített fel gyermekei részére. Behavazott fenyőt vitt be lakásukba Wittenbergben, gyertyákkal díszítette, s megmutatta a csodálkozó gyermekeknek a karácsonyi égboltot.
Luther megtartotta a fogantatás és a születés ünnepeit is. Sok karácsonyi igehirdetést tartott, ezekben Krisztusra és testbe öltözés csodájára irányította a figyelmet. Erről ezt írta: „Nem tudunk más Istent felfogni, csak azt, aki abban az emberben van, aki a mennyből jött. Őt a jászolban találom meg.” Szívesen szólt azok hitéről, akik a jászol köré gyülekeztek. Visszahozta az éneklést a gyülekezeti életbe. Számos karácsonyi himnuszt, éneket írt és korálokat szerzett a gyülekezeti közösség örömére. Luther otthonában volt karácsonyi ajándékozás is, 1545-től a Szent Gyermek hozta azokat. Református énekeskönyvünkben tizenegy éneket találunk a wittenbergi reformátortól, részben átdolgozásokat. Ezek közül is az egyik legismertebb az erfurti idejében Ambrosius himnuszára írt, a „Jöjj, népek Megváltója, Szűznek ékes virága” kezdetű 303. számú énekünk. A magyar nyelvű reformátusok körében is közismert és szívesen énekelt a karácsonyi lelki ének, „Az Istennek szent angyala”, ami énekeskönyvünkben a 316. számot kapta. Ennek szövegét eredetileg 1535-ben írta Luther, melódiáját is ő szerezte, 1539-ben, átdolgozása Debrecenben 1774-ben történt. Ez alkalommal mégis a „Jer, kérjük Isten áldott Szentlelkét” kezdetű, Wittenbergben 1524-ben szerzett dicséretét idézzük, ennek is a 2. versét: „Jer, Világosság, ragyogj fel nekünk,/Hogy csak Krisztus legyen mesterünk,/El ne hagyjuk őt, mi hű Megváltónkat,/Aki népének örökséget ad. Könyörüljél!” Érdekesség, hogy az USA-ban 1997-ben Roland H. Bainton szerkesztésében megjelent egy tanulmánykötet, aminek címe: „Luther Márton karácsonyi könyve”, s benne leírja a német reformátor karácsonyi szokásait, teológiai és igehirdetői szemléletét.
WITTENBERGBEN A KARÁCSONYI IRGALOMRÓL. A wittenbergi reformátor Mária éneke, a Magnificat alapján is elmélkedett ádvent és karácsony titkáról. Az ünnepben és annak lényegi eseményében, Jézus Krisztus születésében Isten irgalmasságának kifejeződését és megjelenését látta. A Lukács 1,46-55-höz fűzött gondolataiból idézünk, ehhez az igevershez kapcsolódva: „Az ő irgalmassága nemzetségről nemzetségre van azokon, akik őt félik” (50.v.). Istennek az az első munkája, írja Luther, hogy „Ő irgalmas azokhoz, akik hiányt szenvednek jogosságból, bölcsességből, lelki javakból és készek lelki szegények maradni. Ők az igazi istenfélők, akik semmire sem tartják méltónak magukat, szívesen mutatkoznak mezítelennek Isten és a világ előtt... De a drága kegyelemből hálával, boldogan és félelemmel fogadnak el mindent, mint idegen javakat... Az ő irgalmassága nemzetségről nemzetségre – Mária soha nem fuvalkodik fel, mintha nem lenne többé szüksége erre az irgalomra. Az Ő irgalmassága tart nemzedékről nemzedékre, nem pedig az, amit mi gyakorlunk. Az Ő irgalma minden reggel új. A továbblépés, haladás életünkben igazából abban van, hogy napról-napra jobban belátjuk, mennyire szükségünk van Isten irgalmára. Ha életemnek a végére érek, akkor mondhatom ki csak végérvényesen: most aztán igazán végem lesz, ha nem találok irgalmasságot. És ha Isten akkor még egy nappal megajándékoz, akkor ezen az utolsó napon egyre inkább és inkább csak ezt szabad mondanom: Kegyelemre szorulok! Ez lenne az igazi haladás, továbblépés!". Igencsak elgondolkodtató, mély értelmű szavak!
KÁLVIN A SZERTELEN ÜNNEPLÉS, A POGÁNY „KARÁCSONYOZÁS” ELLEN. A genfi irányú reformációban viszont Kálvin mellett Bucernél, Knoxnál, a skótoknál és a puritánoknál, meg a presbiteriánusoknál sem szerepelt külön ünnepként vagy sajátos ceremóniával, kellékekkel karácsony. De mindig elővették a Bibliát, s foglalkoztak ez idő tájt a testté létel csodájával. A kálvini reformáció sok mindent kiiktatott, ami a bibliai istentiszteletet megzavarhatta. A karácsony szertelen ünneplése sok olyan dologhoz vezethetett, amire három okból sem akartak lehetőséget adni: 1) az egyházi tekintély visszautasítása arra nézve, hogy emberek határozzák meg, legyenek hivatalos ünnepnapok, melyek közül egyik a karácsony; 2) az ivászat, a partik és egyéb erkölcstelenségek kerülése, ami a karácsonyi ünnepekhez kapcsolódott sok helyen; 3) a karácsony hosszabb megünneplése magával hozott sok pogány vallásos ötletet és gyakorlatot, aminek semmi köze sem volt a Bibliához. Ezeket a fenntartásokat igazolta az idő, ma is tapasztaljuk ezen fenntartások jogosságát.
LUTHER ÖRÖME, KÁLVIN SZENT SZÜLETÉSNAPJA. Vajon a reformáció korában és valamivel azután elmélyültebb lehetett a karácsonyi ünneplés, illetve a karácsony tájékán ünnepelt Úr napja? Ma a szekularizáció és a kommersz, az üzleti nyomulás lopja meg karácsony lényegét, fordítja el az emberek figyelmét más irányba. Biztos, hogy Luther szíve tele volt a Jézussal való találkozás kegyelmével és nagy örömével. Más reformátorok is hálásak voltak ugyanannak a megszületett Úr Jézusnak. De nem volt könnyű szembemenni az általános közhangulattal, az emberi szokásokkal. Genfben, Kálvin városában a kiiktatott karácsony csaknem lázadást szított. Tarthatott Kálvin attól, hogy provokációk sora tiltakozik majd a szigorú, de biblikus ünneplés, az Úr napja elsőbbségének biztosítása ellen. Genfben 1550. november 16-án, vasárnap ediktum szabályozta az ünnepnapokat, s ez leszögezi: csak a vasárnap tekinthető ünnepnapnak, amit maga Isten rendelt. Ha karácsony nem vasárnapra esett, akkor Kálvin december 25-én kiszolgáltatta az Úri Szent Vacsorát, s a folyamatos bibliaolvasásra épülő igemagyarázatát megszakítva, alkalmilag elővette a születés történetét.
KARÁCSONY EVANGÉLIUMÁNAK IGAZI HASZNÁRÓL SZÓLNAK REFORMÁTORAINK. 1558 előtt tartott karácsonyi igehirdetésében Kálvin arról szólt, hogy az emberek milyen vigasztalást meríthetnek a születés történetéből. Közösségi lelkigondozást végzett a szószékről. A Lukács 2,1-14. alapján tartott igehirdetéséből idézünk: „Ahányszor csak a mi Urunk Jézus Krisztus után vágyódunk, és mindennemű nyomorúságunkban vigasztalódást és visszavonhatatlan védelmet keresünk, akkor Urunk születésénél kell kezdenünk. Otthona és emberi társasága nem akadt, csak egy istálló, egy jászol fogadta be Őt. Ezen ismerhetjük fel leginkább, hogy Isten az Ő jóságából milyen hatalmas kincset pazarolt ránk, amikor Fiát elküldte hozzánk. Mi az igazi „haszon”? 1. Megtanulhatjuk imádni Isten titkait. Fel kell ismernünk, hogy születésétől fogva Urunk Jézus Krisztus mi mindent magára vállalt, hogy mi, akik Őt keressük, ne járjunk keresése közben hosszú tévutakat. Nekünk is meg kell tanulnunk kicsinnyé válni, hogy felfogadjon minket, hiszen a Fej és a tagok között hasonlóságnak kell fennállnia. Nem kell közben értékeinket lealacsonyítani, hanem csak annyit kell felismernünk, hogy milyenek is vagyunk valójában, s magunkat igazi alázattal odavinni Urunkhoz, Jézus Krisztushoz. Akkor Ő elismer minket a magáénak és megerősít minket. 2. Az egyszerű pásztoroktól is tanulhatunk. Nincs mit szégyellni azon, hogy őket kövessük, akik a mi Urunk Jézus Krisztushoz mennek. Isten ezt a tisztességet nem a világ nagyjainak adta, nem a gazdagoknak, nem a kiválóknak, hanem erre az egyszerű pásztorokat választotta ki. Bolondos őrületünket le kell vetkőznünk, mintha Isten csodálatos titkait a mi beképzelt fogalmainkkal meg tudnánk ítélni. Egészen egyszerűen imádni kell megtanulni a titkokat. Ehhez pedig az egyszerű pásztorok hitére van szükségünk... 3. Ha megbékülünk Istennel, akkor lesz igazi örömünk, nem földi, világi örömünk, hanem olyan, amit a Szentlélek ígért meg. És mindkét dolog összefügg egymással: a béke és az öröm. Először a békességnek kell megszületni bennünk, hiszen tudjuk, hogy Isten minket gyermekeiként vállal, s bűneinket nem tulajdonítja nekünk. És ekkor békességre jutunk Istennel, ami aztán örömöt szül a szívünkben. 4. A Szentlélek vezetésével tudunk Jézus Krisztus elé járulni. Az az üzenet, amit itt az angyalok hirdetnek, számunkra égő fáklyaként mutatja az utat, mert a hit kell a vezetőnk legyen, és tudnunk kell, hogy mielőtt Isten bennünk van, azelőtt Istennek velünk kell lennie. Mi mindösszesen egyet akarunk: még a nehéz helyzetekben is Istent dicsőíteni. Ha pedig a világ fiai elkárhozásuk közepette csak triumfálni, úrhatnámként élvezkedni tudnak csak, ha abban lelik örömüket, hogy Isten ellen fordulnak, akkor is megmarad a mi örömünk, ami abban van, hogy minden félelem és megaláztatás közepette Őt szolgáljuk és az engedelmességben egészen Neki szenteljük magunkat. Ez az az igazi haszon, amit ebből a történetből magunkkal vihetünk".
NEM AZ A DÖNTŐ, MI VAN A FA ALATT, HANEM: KI ÉL A SZÍVÜNKBEN. A svájci és a német reformátor életének és teológiájának tengelye az élő Krisztus, egyedül Ő (solus Christus), és a Róla szóló bizonyságtétel volt. „Isten megjelent testben, sőt manifesztálódott a testben” – ez gyakran használt megfogalmazása volt Kálvinnak. Krisztus a Közvetítő, a híd, aki a szakadékot, ami minket elválaszt Istentől, embertársainktól, sőt igazi önmagunktól, áthidalta. Ennélfogva nekünk iránymutatást, kapcsolatot, igazi közösséget ajándékoz ma is. Krisztus az ajándékok Ajándéka, a mindent pótló, kipótló kincs, Akit viszont senki és semmi sem pótolhat. Legyen reformátori módon és a reformátori örökség értelmében Isten Fia 2016-ban, az Úr születése napján nekünk is az ajándékok Ajándéka házunkban, egyházainkban, Kárpát-medencei történelmi nagy-hazánkban! Mert nem az a döntő, mi van a karácsonyfa alatt, hanem az, hogy KI él a szívünkben! Ez Luther és Kálvin igazi karácsonyi ünnepi öröksége. A tárgyi ajándékok idővel értéküket veszítik. Krisztus, az Ajándék értéke az időben és az életrajzi időnkben nőttön-nő. Egy érték-ár arányaiban elszabadult, olykor eltorzult, az értékeket feje tetejére állító, üresen csillogó, hazug reklámszavakkal önmagát imádó, bálványozó világban, ahol az idolatria és az idiolatria, a tárgyak, a technika, a kütyük és téveszmék imádása, meg az önimádat olyan közel esnek egymáshoz, hogy csak egy „i” vagy gesztus választja el egymástól őket – egyedül Jézus Krisztus az állandóság, az igazi mélység, a megbízhatóság. Ő ma is az egymás megbecsülésére elvezető, motiváló, a csillogáson átvezető, hazugságokat átláttató, szívünket hozzánk méltó szellemi-lelki javakkal tápláló, s így ünnepi magaslatokba, távlatos látásokba emelő, egyedüli Szabadító. Vele szabadulhatunk fel az igazi, méltón szép, világboldogító születésnapi ünnepre, hiszen Üdvözítő született ma néktek, aki az Úr Krisztus…
(Luther és Kálvin szövegeit fordította a cikk szerzője)
