Hölvényi György: A közös cselekvés lehetőségét keresi a békés együttélésről szóló nyilatkozat

A közös pontokat és a közös cselekvés lehetőségét keresi az idén februárban Ferenc pápa és Ahmad et-Tajjeb szunnita imám által, az emberi testvériségről a világbéke és a békés együttélés érdekében aláírt nyilatkozat - mutatott rá Hölvényi György, a Kereszténydemokrata Néppárt EP-képviselője pénteken a témában rendezett konferencián a Budapesten.

Hölvényi György, a Kereszténydemokrata Néppárt külügyi igazgatója, a párt európai parlamenti képviselője előadást tart a Ferenc pápa és Ahmad et-Tajjeb szunnita imám által, az emberi testvériségről szóló, a világbéke és a békés együttélés érdekében 2019 februárban aláírt nyilatkozat témájában rendezett konferencián a Budapesten. (2019.12.13. KDNP fotó: Váli Miklós)

Az Abu-Dzabiban megrendezett vallásközi találkozón szignált nyilatkozatban a felek hitet tettek a béke és az együttélés mellett.
    
Hölvényi György rámutatott: a dokumentum nem egy szerződés, és nem két vallás közötti több évtizedes teológiai párbeszéd eredménye. Két olyan ember írta alá, aki a saját világvallását képviseli, és a világért felelősséget érez - hangsúlyozta.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspökKiss-Rigó László szeged-csanádi püspök előadást tart a Ferenc pápa és Ahmad et-Tajjeb szunnita imám által, az emberi testvériségről szóló, a világbéke és a békés együttélés érdekében 2019 februárban aláírt nyilatkozat témájában rendezett konferencián a Budapesten. (2019.12.13. KDNP fotó: Váli Miklós)

Hölvényi György kitért arra is, hogy nem vallási vitát kívánnak generálni, hanem a közös pontokat, és a közös cselekvés lehetőségeit keresik.
    
A kereszténydemokrata politikus kiemelte: a dokumentumban rögzítették minden ember méltóságának elismerését, és megerősítették azt is, hogy kelet és nyugat között jó kapcsolatra van szükség a vallási és polgárjogok teljes védelme érdekében.
    
A dokumentum az egyes embernek szól, ilyen szemlélettel érdemes olvasni - hangsúlyozta az EP-képviselő.
    
Megjegyezte: Európában egyre inkább azzal szembesülnek, hogy azt még elfogadják, ha valaki a vallással szeretne foglalkozni, de az Európai Parlament politikai kultúrájában jelentőséget nem igazán tulajdonítanak neki. Szerinte ez ugyanakkor átmeneti helyzet, és nem tartható, mert az egész világ másként gondolkodik Európát leszámítva.

Michael A. Blume apostoli nuncius
    
Michael A. Blume apostoli nuncius előadást tart a Ferenc pápa és Ahmad et-Tajjeb szunnita imám által, az emberi testvériségről szóló, a világbéke és a békés együttélés érdekében 2019 februárban aláírt nyilatkozat témájában rendezett konferencián a Budapesten. (2019.12.13. KDNP fotó: Váli Miklós)

Michael A. Blume apostoli nuncius kiemelte: Ferenc pápa régóta ismert arról, hogy milyen jelentőséget tulajdonít a vallásközi párbeszédnek.
    
A dokumentum mérföldkő a vallásközi párbeszéd területén - hangsúlyozta a nuncius, hozzátéve: az aláírók hite „táplálta" szemben a való világ eseményeivel.
    
Azt kérik a világ vezetőitől a dokumentumon keresztül, hogy vállalják a tolerancia és a béke kultúrájának terjesztését - jelezte a nuncius, aki egyúttal kulturális párbeszédet sürgetett minden szinten.
    
Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök arról beszélt, hogy hiteles tanúságtétel a dokumentum, amelyet két vallási vezető írt alá, akiket összeköt az egyistenhit.

Juhász Hajnalka miniszteri biztos)
    
Juhász Hajnalka miniszteri biztos, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője (j) a Ferenc pápa és Ahmad et-Tajjeb szunnita imám által, az emberi testvériségről szóló, a világbéke és a békés együttélés érdekében 2019 februárban aláírt nyilatkozat témájában rendezett konferencián a Budapesten. (2019.12.13. KDNP fotó: Váli Miklós)

A nyilatkozat egyik célja, hogy nyilvánvalóvá váljon, nem a lehet vallásokat okolni a világban jelenlévő konfliktusokért - mutatott rá.

Abdulhamid Abdulfattah Kazim Abdulfattah Almulla
    
Abdulhamid Abdulfattah Kazim Abdulfattah Almulla, az Egyesült Arab Emirátusok budapesti nagykövete előadást tart a Ferenc pápa és Ahmad et-Tajjeb szunnita imám által, az emberi testvériségről szóló, a világbéke és a békés együttélés érdekében 2019 februárban aláírt nyilatkozat témájában rendezett konferencián a Budapesten. (2019.12.13. KDNP fotó: Váli Miklós)

Nem a vallások a felelősek mindezekért, legfeljebb arról lehet szó, hogy a vallásokat felhasználják negatív célokra - hangsúlyozta a püspök.  
    
Abdulhamid Abdulfattah Kazim Abdulfattah Almulla, az Egyesült Arab Emirátusok budapesti nagykövete jelezte: országának elnöke 2019-et a tolerancia évének nyilvánította, és kinyilatkoztatta, hogy ezt a törvényhozásban is meg kell jeleníteni, minden területen a párbeszédet, a nyitottságot kell erősíteni.

Hölvényi György
    
Ferenc pápa és Ahmad et-Tajjeb szunnita imám által, az emberi testvériségről szóló, a világbéke és a békés együttélés érdekében 2019 februárban aláírt nyilatkozat témájában rendezett konferencia a Budapesten. (2019.12.13. KDNP fotó: Váli Miklós)

A pápa és az imám által aláírt dokumentum célja, hogy az emberi kapcsolatokat a párbeszéd mentén javítsa, erősítse a népek közötti harmóniát - hangoztatta, hozzátéve: szeretnék, ha az egyes népek békében élnének egymással. Fontos, hogy ne használjon fel senki vallásokat háború vagy szélsőséges tevékenység igazolására - rögzítette a nagykövet.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!