Orbán Viktor levelében elítéli az orosz katonai agressziót (+video)

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke levelet írt Grúzia, Ukrajna, Lengyelország, valamint a három balti állam vezetőinek, amelyben elítélte az orosz katonai agressziót – mondta Németh Zsolt, az ellenzéki párt külügyi kabinetvezetője mai sajtótájékoztatóján.

Németh Zsolt elmondta: a Fidesz elnöke levelében – amelyet délután küldenek el – szolidaritásáról biztosítja a grúz népet, valamint gratulál Ukrajna, Lengyelország, Észtország, Lettország és Litvánia vezetőinek, amiért a katonai konfliktus idején Tbiliszibe látogattak, és folyamatosan támogatták Grúziát.

Orbán Viktor levelében összefoglalja a Fidesz álláspontját, amely szerint Oroszország katonai agressziót hajtott végre, megsértette Grúzia területi integritását, aránytalan erőt alkalmazott, miközben humanitárius akcióként állította be az ügyet, emellett az oroszok a konfliktusos zónán kívül szisztematikusan rombolják Grúzia gazdasági, közlekedési és energetikai infrastruktúráját, és nem titkolt céljuk, hogy eltávolítsák a demokratikusan választott grúz vezetést.

A Fidesz követeli, hogy Oroszország haladéktalanul és feltétel nélkül vonja ki csapatait Grúziából – tette hozzá Németh Zsolt, aki szerint az oroszok nem tettek eleget a tűzszüneti egyezményben vállalt csapatkivonásnak.

A Fidesz külügyi kabinetvezetője azt mondta, hogy levelében Orbán Viktor arra is utalt, hogy Grúziát és Ukrajnát minél előbb fel kellene venni NATO tagjai közé. Mint mondta, ugyanaz az orosz kampány indult el most Ukrajna tekintetében, mint a konfliktus előtt Grúziával szemben, így nem lehet kizárni, hogy Oroszország hasonló eszközöket alkalmaz a Krím-félszigettel és a Donyecki-medencével kapcsolatban, mint Dél-Oszétia és Abházia ügyében. Mint mondta, fontos, hogy nemzetközi békefenntartók érkezzenek Grúziába, és az is jelentős, hogy az ott élő kisebbségek alapvető jogait biztosítsák, így az autonómia jelentheti Abházia és Dél-Oszétia számára hosszú távon a megoldást.

Németh Zsolt arról is beszélt, hogy az Európai Uniónak fel kellene gyorsítania a közös energiapolitika kialakítását, és a Nabucco gázvezeték építését, tekintettel arra, hogy a Moszkva meg akarja akadályozni az alternatív útvonalakat.

A Fidesz felkéri Gyurcsány Ferencet és kormányát, hogy vizsgálja felül különutas Oroszország-politikáját, mert a magyar kormány nem akadályozhatja tovább az EU és NATO egységes fellépését.

Kérdésre válaszolva Németh Zsolt azt mondta: az orosz nagykövet a diplomáciában megengedhetetlen durvasággal kommentálta Orbán Viktornak az konfliktus ügyében tett nyilatkozatát. Szerinte alapvető diplomácia normákat vesz semmibe az orosz nagykövet, és ezzel nem csupán a Fidesz elnökét, hanem Magyarországot is semmibe veszi, ezért támogatja azt a kezdeményezést, hogy a Külügyminisztérium tiltakozzon emiatt.

Orbán Viktor múlt csütörtökön rádió-és tévényilatkozatot adott, amelyben elítélte Oroszország „nyers erőpolitikáját” Ukrajnával szemben.  Az orosz nagykövet, Igor Szavolszkij a pártelnök nyilatkozatára reagálva azt mondta, Orbán valótlanságot állít, és egyrészt nyugodtan, másrészt enyhe undorral fogadja szavait.

Oroszország nem vonul ki Grúziából

– Nem látni az orosz kivonulás jeleit Grúziában – mondta Eörsi Mátyás, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének Grúzia-raportőre és Konstantin Zhgenti, Grúzia magyarországi nagykövete ma délelőtt budapesti sajtótájékoztatóján.

Az SZDSZ-es politikus, aki hajnalban érkezett haza a térségből, kijelentette: láttak csapatmozgásokat, de szerintük Oroszország nem vonul ki Grúziából. Mint mondta, senki nem tudta visszaigazolni, hogy az orosz haderő eleget tesz Medvegyev orosz elnök ígéretének. Az Európa Tanács raportőre szerint a szervezet önmagában nem tud tenni semmit, de ha egység alakul ki, akkor a szabad világ akaratát Oroszországra is rá lehet kényszeríteni.

Eörsi Mátyás szerint a magyar kormány lépései helyesek voltak, Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének „minden mondata helytálló volt”.

A képviselő, aki fotókat mutatott a lebombázott településekről, a konfliktus okairól azt mondta: a grúz kormány reintegrációért felelős minisztere tárgyalást kezdeményezett Eduard Kokojtival, Dél-Oszétia megválasztott, de el nem ismert elnökével. Kokojti a találkozó elől kitért, a grúz miniszter tett még egy kísérletet, de az sem jött össze, ezután másnap dél-oszétiai grúz falvakkal szemben tüzérségi támadás, vagyis szabályos etnikai tisztogatás indult meg – fűzte hozzá.

Eörsi Mátyás a grúz támadásokkal kapcsolatban azt mondta, ő még nem látott olyan kormányt a világon amely, ha saját népét támadják, nem tesz semmit.

A politikus úgy vélte, a konfliktus hátterében az energia is szerepel. Nemzetközi megfigyelők szerint, ha Oroszország térdre kényszeríti Grúziát, és lehetetlenné teszi, hogy az országon keresztül olaj vagy gáz jöjjön Európába, akkor ezzel az összes kaukázusi, azeri energiahordozó Európába juttatását megakadályozza – közölte. Hozzátette: energia területén akkor Oroszország egyedüli kiszolgálója marad Európának mindenféle versenytárs nélkül.

Konstantin Zhgenti közölte: országát megszállták az orosz erők, amelyek beássák magukat a konfliktuszóna legfontosabb pontjain. A nagykövet utalt arra, az orosz elnök azt ígérte Nicolas Sarkozy francia államfőnek, az EU soros elnökének, hogy augusztus 22-ig kivonulnak az orosz csapatok, eddig azonban ennek a jeleit sem látták.

Konstantin Zhgenti elmondta, az oroszok a polgári lakosságot, Gorival együtt tíz várost bombáztak. Közölte: az EU-s és más nemzetközi szervezetek sokat tehetnek a helyzet rendezése érdekében, de nem mindig tudnak megfelelően fellépni. Az lenne a legcélravezetőbb, ha szankciókat vezetnének be Oroszországgal szemben, így lehetne arra kényszeríteni az agresszort, hogy függessze fel a megszállást – hangoztatta. Konstantin Zhgenti szerint a kiemelt figyelemre azért is szükség lenne, mert nem lehet tudni, melyik lesz a következő ország, amellyel ugyanaz történik, mint Grúziával.

Végül Eörsi Mátyás kitért arra is, hogy az orosz csapatok majdnem megakadályozták hazatérését Grúziából, ugyanis Tbiliszitől 35 kilométerre megállították, tankkal elállták az utat, nem akarták beengedni, majd kiengedni Gori városából. Mint mondta: a helyzet egy orosz parancsnok közbelépésére rendeződött.

Forrás: MTI

+

Ismeretes, hogy Orbán Viktor a Soli Deo Gloria (SDG) református értelmiségi szervezet konferenciáján Balatonszárszón,  a „Nemzetstratégia és Közép-Európa” címmel rendezett kerekasztal-beszélgetésen – ahol Kazimierz Marcinkiewicz lengyel exminiszterelnök volt a partnere – is kitért a grúz–orosz konfliktusra.

A rendezvény utolsó napjáról készült tudósításunk.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!