Amerikában új jelszó: „Hajrá hit, hajrá ima! - sportosan az evangéliumért!”

A csinos és lendületes Jeanne Hess lelkésznő, a testnevelés professzora ráérzett az amerikai lelkületre, ez magyarázza módszerének és könyvének kirobbanó sikerét az USA-ban. Hitet és sportot, imát és koncentrált küzdelmet kapcsol össze a sportjátékokkal és a sport, játék örömével.  Példának Jeremy Lint, a new yorki kosárlabdázó sztárt hozza fel, aki koncentráltan egyesíti magában ázsiai származásával együtt mindazt, ami Amerikában ma Amerikát jelenti: a küzdőképességet, a kitartást, a sikert, s mögötte egyfajta spiritualitást, lelki koncentrációt. Jeanne Hess „Sportuality – a játék öröme” című könyvében ír a sajátos összefüggésekről. Igen, kérem, ez is Amerika, ahol lehet sportosan az evangéliumról bizonyságot tenni Forrás: christiannewswire.us.

 

„Én egyszerűen csak hiszek Istenben…a csodát Ő teszi”

 

Jeanne Hess jelenleg a nemzeti röplabda bajnokságban előkelő helyen álló Kalamazoo College csapatának tagja, egyúttal az egyetem testnevelés professzora, és ennek a tanszéknek a vezetője. 2001-2008 között kollégiumi lelkészként is szolgált ugyanott, korábban pedig a Michigan Egyetem röplabda csapatában játszott. Szerinte Jeremy Lin ma a legsportosabb személy az Államokban. Azért annyira inspiráló személyiség, mert „nemzetként éhezzük a sport lelkét, s ő megadta nekünk ezt. Veszettül vágyunk a játék, a sport értelmének a felismerésére, és szükségünk van hősökre. Keresünk hát olyan személyt, aki megmutatja az ide vezető utat, s ezt Jeremy Linben találta meg sok amerikai” – nyilatkozza a sajtónak Hess. Sokan úgy érzik, hogy ott ülnek az élet kemény útvesztőjének valamelyik fordulójában, s bár még nem érzik magukat vesztesnek, de szükségük van valamilyen inspirációra, ami átlendíti őket a veszteglés helyzetén, s erre igen alkalmas pozitív eszköz a sport – mondja a lelkész-testnevelő professzornő. Érdekes, hogy amikor megkérdezte Jeremy Lint, mivel magyarázza hatalmas népszerűségét, válasza meggyőző volt: „Nem tudom mi a népszerűségem oka, én csak egyszerűen hiszek Isten mindenható erejében és mindentudásában. A csodát Ő teszi”.

 

Sport és spiritualitás – a játék több mint puszta játszadozás

 

Hess könyvének hatását is csak azzal tudja magyarázni, hogy azt az amerikai mentalitást találta el, amelyik nem szeret sokáig tétlenül ülni a ”kispadon”, hanem szüksége van közösségi élményre, játékra, kockázatvállalásra, kihívásra, s mindezen közben Istenre. A játéknak is szélesebb dimenziója van, mint a puszta játék. Valami többől is részesülünk, főként felnőttként, mint a puszta játszásból, ami persze önmagában is lehet az öröm forrása.  A „sportuality”-vel Jeanne Hess újra felfedeztet olyan fogalmakat az olvasókkal, melyek nem csak a játékhoz, hanem a hithez is hozzátartoznak, mint amiket Pál apostol is nagyon kedvelt.  Így például a szabályszerű küzdelem, a kitartás, az állhatatosság, a közösség, a közlés (kommunió és kommunikáció összefüggései), a lélek és a Szentlélek általi öröm, a humor, a lelkesedés, a szentség, a szentély, a védettség, az áldozathozatal, és a győzelem. S a legnagyobb dolog, hogy a sportuality felfedezteti a legfontosabbat, amiben semmi új nincs, de sokszor megfeledkezünk erről: egymás ellen küzdünk, de nem ellenségként, hanem ellenfélként, s ezt együtt, a sport öröméért, a játék mélyebb dimenziójának átéléséért – magyarázza az összefüggéseket Jeanne Hess.  

 

Hajrá hit, hajrá ima! – sportosan az evangéliumért

 

A könyvért és a szemléletért lelkesülő amerikai fiatalok egyike így reagált a „Sportuality”-ra: „Nem kereszteltek meg a szüleim. Soha nem voltam családommal templomban. Semmiféle vallási szolgálat vagy service nem érdekelt. Agnosztikus kételkedőnek tartottam magamat eddigi életem során…Elolvastam a könyvet, s azt kell mondjam: elkezdtem hinni az ima erejében, mégpedig a személyes imáéban. Most már belátom, hogy emberek nagyobb csoportjai, akik hisznek, nagyobb eséllyel indulnak a boldog, beteljesülő élet megvalósítására, mint azok, akik a magányos utat választják. Ezért én már csak így fogalmazok, és ezt mondom az embereknek: „Hajrá, hit, hajrá ima!”.

Ennyi elég – ott is, az óceán túlsó partján, meg itt, a Kárpátok ölelte hazában is. De legalább ennyi kellene! Hajrá hit, hajrá ima! – hajrá, magyarok, sportosan az evangéliumért!

 

 

 

 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!