Imádkozzatok Nigéria keresztyéneiért!

A Nemzetközi Elengedés (RI) nevű szervezet felhívta a közvélemény figyelmét arra, hogy az afrikai Nigériában tovább növekszik a keresztyének elleni fenyegetés a templomokat ért támadáshullám után. A héten jelentés érkezett arról, hogy a Boko Haram nevű szélsőséges iszlám terrorista szervezet újabb támadást intézett egy keresztyén templom ellen Kondungaban. Egyiptomi sajtóértesülések szerint a támadás célja az, hogy az adott területről elüldözzék a keresztyéneket. Forrás: AP, christianpost.uk.

A Nigériai Keresztyén Társulat (=CAN) közleménye szerint a Boko Haram végcélja az, hogy Nigéria keresztyén népességét kiirtsa, illetve elüldözze szülőföldjéről. A szervezet elnöke,  Ayolde Oritsekjafor lelkész szerint a katonai erőszak célja az ország szétzilálása, végső soron szétesésének előidézése. A durva akciók miatt a CAN felhívással fordult a szövetségi kormányhoz és a békeszerető muszlimokhoz, hogy a katonai erőszaknak vessen véget. A Boko Haram szerint véget kell vetni a keresztyén jelenlétnek Nigériában annak érdekében, hogy olyan iszlám államot hozzanak létre, ahol nem lesz helyük a keresztényeknek.

 

 

Az RI az üldözött keresztyének védelméért dolgozik világszerte. Jelentései egyebek mellett arról is szóltak, hogy a Boko Haram emberek tucatjait ölte meg azzal, hogy templomokat bombáztak karácsonykor és máskor is. A rendőrörsök és kormányzati épületek elleni támadásokban több, min t 1 000 ember halt meg 2009 óta.

 

Ezek után és közben az RI szervezet felhívta a keresztyéneket világszerte arra, imádkozzanak a nigériai egyházért, egyházakért március hónap során. „Arra hívjuk keresztyén testvéreinket, hogy az egész márciusi hónapban könyörögjenek nigériai testvéreikért, s arra kérjük az Egyesült Királyság egyházait is, hogy a böjti vasárnapokon külön imaszolgálatot tartsanak Nigériáért”.

 

Írta: Dr. Békefy Lajos

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!