Jézus is együttműködne az OCCUPY mozgalommal?

Hetek óta erősödik Frankfurtban, New Yorkban, Bostonban és más városokban az Occupy=Szálljátok meg, Foglaljátok el mozgalom, ami a bankok világméretű túlhatalma ellen tiltakozik. Egyházak, sőt legutóbb a Vatikán is szimpatizál velük – jelentik a hírügynökségek. A főként fiatal tüntetőkből álló tömegek Európában és Amerikában ilyen feliratokat is hordoznak: „Az erkölcs reneszánszáért!”.

 

„A kapitalizmus felzabálta a demokráciát”

 

A transzatlanti proteszt-mozgalomnak az USA-ban ez a szlogenje: „Occupy Wall Street” – ”Szálljátok meg, foglaljátok el a Wall Streetet!”, a pénzvilág központját. Az éjjel-nappal demonstrálók között a diákok mellett munkanélküliek, szakszervezeti képviselők, és egyházi személyek, „proteszt-lelkészek” is megtalálhatók. Mindnyájan a bankok irracionális hatalma és befolyása ellen tiltakoznak. Sokszor emlegetett kritikájuk, amit így-úgy variálva skandálnak: „A kapitalizmus felzabálta a demokráciát” – „Ez még csak a kezdet”. Vannak, akik úgy vélik, az Occupy mozgalom túl kemény, ütközésre is kész. Mások a mozgalommal szembeni kritikájukat így fogalmazzák meg: „A konszernek nélkül nem működne társadalmunk, ezért az Occupy-osok rövidlátók és kontraproduktívek”. Így érvel a konzervatív újságíró, Paul McCain. Az új-protestáns, evangélikál prédikátor, Jay Lowder szerint a demonstrációknak nincs meg a bibliai alapjuk. A keresztyéneknek nincs okuk tiltakozni a bankok ellen – teszi hozzá igen sajátos logikával.

 

Jézus pedig az Occupy Wall Street-tel tartana

 

Az USA Egyesült Metodista Egyházának egyik vezetőségi tagja, James Winkler megállapítja: az egyházak most ezzel a mozgalommal is úgy vannak, mint annak idején a polgárjogi küzdelemmel és a vietnami háború elleni demonstrációkkal. A kisebbség véleményét képviseli Jason Miller, a „Catholics United/Egyesült Katolikusok” mozgalom részéről, amihez közel negyven ezren tartoznak. Ő kifejezetten azt hangsúlyozza, hogy Jézus egészen biztosan részt venne az Occupy Mozgalomban. Tudjuk, hogy ő kikergette a pénzváltókat a templomból. Miller és társai a Wall Streetre egy keménypapírból készített aranyborjút vittek, emlékeztetve a kivonulás alatt történt aranyimádásra. Azt fejezik ma ki ezzel a figurával, hogy a Wall Streeten ugyanúgy imádják a pénzt, mint egykor az aranyborjút a vándorló zsidók. New York mellett Bostonban is megjelentek a demonstrálók között a „proteszt-lelkészek”, teológiai hallgatók és gyakorló papok, akik a tömeggel együtt imádkoznak is.

   

Vatikán is beszállt?

A vatikáni Igazságosság és Béke Pápai Tanácsa szerint „mi nem csinálunk olyan lármát”, mint az „akjupájisták” – hangsúlyozta Mario Tosco, a Tanács titkára. Inkább azt a nézetet képviselik, hogy szükség lenne valamiféle világ-bankjegy bank létrehozására. A Szentszék a nemzetközi pénzpiacok reformját sürgeti. Ha formailag nem is, de tartalmilag vannak egyezések a Occupy-mozgalommal – teszi hozzá Tosco. A világméretekben egyre rémisztőbben növekvő szakadék a szegények és a gazdagok között szerinte csak olyan nemzetközi politikai intézménnyel lenne áthidalható, amelyiknek mindegyik fél előtt egyformán súlya és szava van.

 

Új világért küzdünk

A hozzánk földrajzilag közelebb  fekvő Frankfurtban, a német pénzvilág központjában az Európai Központi Bank előtt a hétvégén ötezernél is többen demonstráltak. A fiatalok arra a kritikára, miszerint mindezt azért teszik, hogy a sajtó foglalkozzék velük, így válaszoltak: „Nem a bankok ellen küzdünk elsősorban, hanem egy új világért”.  Valójában sokan a demonstrálók között úgy vélik, hogy a kialakult helyzetért a politika a felelős. A „szent teheneket” (értsd: a gátlástalan nyereségre törő bankokat) le kellene vágni – mondják, s ehhez a politikai hatalomban látják az egyetlen esélyt. A frankfurti demonstrációt mindenesetre egyelőre október 29-ig meghosszabbították.

 

                                   A pénzvilág nem lehet gazdagok zártkörű klubja!

 

A nemrég megválasztott brazíliai elnök asszony, a 63 éves Dilma Rousseff a politika eszközeivel hirdette meg szegénységellenes programját. A bangladeshi Béke Nobel-díjas közgazdász tudós, Muhammad Yunus szerint az Occupy-mozgalom válasz a pénzpiacok helytelen irányvételére. Szerinte a bankoknak nem a nyereségmaximalizálásra kellene törekedniük, hanem arra, hogy minél több ember hozzáférhessen a pénzhez. ”A pénzügyi  rendszer nem lehet a gazdagok zártkörű klubja!”  - véli Yunus. Olyan bankrendszert javasol, ami a kisembereket juttatja kis pénzhez, kis hitelhez, de hozzájuttatja őket valamihez. Széleskörű tapasztalata, hogy a szegények a legjobb adósok. A mikró hitelekkel a súlyos szegénységi problémákat lehet kezelni. Abban a pillanatban, ha ezek a hitelek és hitelezők viszont extra nyereségre törnek, vége a hitelrendszernek. Az általa alapított Grameen Bank körül a „cápák”, a  nagybankok és a politika is egyre agresszívebben lép fel. Ennek ellenére vannak fiókjai Kínában és az USA-ban is. Amit Yunus tett, az mintha az „akjupájisták” feliratainak a megvalósulása lenne: „Az erkölcs reneszánszáért!”. Valami megmozdult Frankfurtban, New Yorkban, Bostonban, Brazíliában, Bangladeshben. A nagy kérdés ez: vajon hol lesz előbb az erkölcsnek a reneszánsza, a bankoknál/bankároknál, vagy a demonstrálóknál? Merthogy ez mindkettőre, de legfőképpen az egész világra ráférne…

 

Dr. Békefy Lajos

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!