A Kereszténydemokrata Néppárt Honvédelmi és Nemzetbiztonsági Szakbizottságában tavaly decemberétől intenzív műhelymunka folyik. Munkánk alapját a nemzetpolitika határozza meg. Nemzetpolitika, ami a nemzetvédelmének, a nemzet jólétének és a nemzet üdvének egységén alapszik. A rendszerváltás óta a nemzetpolitika folyamatos elnyomásának vagyunk tanúi. Mára olyan mélyre süllyedt, hogy létünket fenyegeti. A nemzeti érdekek képviselete szinte már bűncselekmény. Ha valaki kimeri ejteni azt a szót, hogy magyar azt lefasisztázzák, cionizmussal vádolják.

Molnár Albert teológia tanár gondolatai jutnak eszembe. „Hazaszeretetre van szükségünk. Hazaszeretetre, amely könny, amely veríték, amely ha kell: vér. Evangéliumi, vallásos hazaszeretetre. Isten országát építve, építjük Magyarországot is. Krisztus az elveszettekért jött, az elveszett nép szabadságáért is. A kegyelem föltétele a hit, annak a kegyelemnek is, mely a haza jóléte, a nemzet szabadsága. Evangéliumi vallásos szívből fakad ideális hazaszeretet. Gyermeke szívébe önt-e hazaszeretetet a szülő? Tanítja-e gyermekét az anya imádkozni a hazáért? Ott van-e a nő ideáljai között a nemes honfiúi jellem?

A kereszténydemokrácia és a polgári értékrend nem szinonimái egymásnak. Az egyik ideológiai fogalom a másik politikai fogalom. Szakbizottságunk a két értékrend kapcsolódása között a liberalizmus ellenében fogalmazza meg a honvédelmi politikát a mai viszonyoknak megfelelően és közvetíti a társadalom felé úgy, hogy az elfogadható program legyen.
Az elkövetkező időben ezekkel a gondolatokkal ismertetjük meg az olvasót, hozzászólást, párbeszédet biztosítva mindenkinek. Nyitó gondolatként olvassák Dr. Turák János védelemgazdasági szakértő írását.

Oravecz Tibor
titkár

Kell-e magyar haderő?

A kérdés koránt sem költői, lakosságunk egy része ugyanis nyíltan elutasító, jelentős része pedig erősen szkeptikus a magyar haderő szükségességének megítélésében. Indokaik sokrétűek, az altruista, és történelmi hivatkozásokon át: „a haderő a gyilkos szándékú és arra képzett emberek gyűjtőhelye, - Mátyás király óta nem volt részünk győztes háborúban, - az országvesztő-romboló világháborúkban gyenge felszereltségű csicskásként, idegen hatalmak érdekében véreztünk” – a vélt, vagy valós szakmai jellegű fenntartásokig. Ezek között meghatározó a jelen kormánykoalíció biztonság- és katonapolitikai értékelése, mely szerint, országunkat közvetlen katonai agresszió nem fenyegeti, szövetségi együttműködési kötelezettségeinket pedig olcsó „kiegészítő képességekkel”, kiképzői, közigazgatási, őrzés-védelmi felkészültséggel, vízellátó alegységgel, vegyi és egészségügyi laborokkal végzendő külszolgálatokkal teljesíthetjük, azaz, nincs szükség „elavult koncepciójú”, nehézfegyverzetet igénylő, valós területvédelmi képességekkel rendelkező haderő fenntartására.

A kormány az „elszúrt” gazdaság mentesítésére törekedve, a honvédelem negatív társadalmi megítélésére hagyatkozva, folyamatosan mérsékli a honvédelmi kiadásokat, és „korszerűsít” is: csökkenti a harcoló csapatok létszámát, felszámolja a védelemhez elengedhetetlenül szükséges páncélos és tüzér alakulatokat, legyengíti légtérvédelmünket, megszünteti a katonai szolgálatra alkalmasak nyilvántartását, a tartalékosok továbbképzését, és nem intézkedik a honvédelmi nevelésre, előképzésre. S miközben leépíti haderőnk képességeit, a jogszabályokban megfogalmazott, illetve NATO-nak tett elígérkezéseivel ellentétben nem végzi a valós korszerűsítést eredményező - többek között az egyesek által hőn igényelt expedíciós képességeket erősítő – haditechnikai fejlesztéseket sem.

A szervezett katonai támadás elhárítására képtelenné tett magyar haderővel szemben így társadalmunkban további fenntartások generálódnak. „A kommandós képességekre lesilányított haderő fenntartása más, társadalmilag indokoltabb céloktól vesz el erőforrásokat, - az önkéntes szolgálatvállalás nem a hazafias kötelességérzettől vezérelt állampolgárok, hanem haszonérdekből orientált, a hatalom parancsait vakon teljesítő zsoldosok kezébe ad fegyvert, - a csak expedíciós célú feladatokra történő felkészítést egy üzleti alapú, akár civil szerveződésű toborzó-kiképző iroda is el tudná látni, feleslegessé téve a honi reguláris erők, és az annak okán működtetett nagy katonai hivatali apparátusok fenntartását” és folytathatnánk tovább a féligazságok, a vélt, vagy valós kifogások sorát.

A társadalom tűrőképességének határához közelítő gazdasági romlás és kilátástalanság mai helyzetében a kormány hazug sikerpropagandával álcázza és odázza el a honvédelem fejlesztésének szükségességét: „befejeztük a haderő reformot”- értsd, szervezeti összevonások során csökkentettük vezető szerveink és a harcoló csapatok létszámát, felszámoltuk harckocsizó és tüzér alakulatainkat. „Erősödött légierőnk” - azaz, 2009-től az eddigi 28 darab MIG-29 helyett 14 darab Gripen repülőgép védi légterünket /Románia 71, Szlovákia 62, Szerbia 101, Ausztria 40 harci géppel rendelkezik/ és had ne folytassuk haderőnk leépültségének további, a hamis sikerképet cáfoló mutatóit.

Napjainkban a honvédelmi vezetés - talán a kialakult helyzet kritikájaként is – ha halkan is, de hangoztatni kezdi, hogy „megteremtettük a honvédelem további fejlesztésének alapjait”, azonban ennek sem költségvetési, sem agitatív előjelei nem érzékelhetők egyelőre. Ez utóbbi is elengedhetetlen előfeltétele minden komolyabb védelmi elkötelezettségnek, mivel elanyagiasodott, hazafiatlan, hadsereg ellenes társadalmi közérzetben a hon védelme iránti felelősséget, és az előrelépés időszerűségét csak megalapozott honvédelmi nevelés és propaganda képes elfogadtatni. A meggyőzés folyamatában elsődleges a magyar haderő megfelelő kialakítása és folyamatos fenntartása szükségességének indoklása.
Az erre irányuló érvelés kiinduló alapjai a jogi kötelezettségek lehetnek. Alkotmányunk ugyanis örök érvénnyel rögzíti, hogy a haza védelme az ország minden állampolgárnak és szervezetének szent kötelessége. Nemzetközi elkötelezettségünket illetően pedig a Washingtoni Szerződés, mint a NATO alapokmánya, a szövetség részéről támogatást, és nem a védelmi feladat átvállalását garantálja tagjainak, miközben reánk vonatkozóan is elvárja, hogy azok képesek legyenek az egymásnak nyújtott segítségre is. Hasonlóan katonai
közreműködési igényeket támaszthatnak az általunk vállalt tagság révén további nemzetközi szervezetek, mint az ENSZ, vagy az Európai Béke és Együttműködési Szervezet.

E jogi kényszereken túl, számos globális, összeurópai és - értékét tekintve elsődlegesen - nemzeti érdek is alátámasztja haderőnk megfelelő szintű kiépítettségének szükségességét. Világméretekben perspektivikus fenyegetettséget jelenthet a világgazdasági és katonai erővonalak átrendeződése, napjainkban Kína, Japán, India, későbbiekben talán az arab világ, és nagyobb távlatokban, a ma még „alvó” térségek, Dél-Amerika, Afrika javára is. Ez a kihívás Európát a gazdasági befolyása mellett a katonai ereje megtartására is készteti. Ugyanakkor nem zárható ki, hogy az Egyesült Államok, az euró-atlanti véderő meghatározó szereplője, izolációs álláspontra helyezkedve kivonja térségünkből csapatait, ami az önálló európai védelem nagyságrendi növelésének szükségességével járna. A magára maradó Nyugat-Európai Unió, aminek szintén résztvevője vagyunk, ez esetben értelemszerűen nagyobb katonai közreműködést igényelne tagországaitól. És tudnunk kell, amennyiben tagja vagyunk egy szövetségnek, akkor annak nem csak védelmében, de fenyegetettségében is részesedhetünk. A közel-keleti NATO beavatkozás, vagy akár csak a dán Mohamed karikatúrák valamennyi európai országra vetnek árnyékot az iszlám szemében. A lengyel és cseh területeken kiépítendő rakétaelhárító rendszer nemcsak az adott országokra, hanem a szövetség egészére kiterjedő ellenintézkedésekre késztetheti az orosz hatalmat.

A sokak által szorgalmazott politikai semlegesség kinyilatkoztatása - mint ahogy azt az osztrák, svéd és svájci példa is mutatja – nem jelentheti a katonai képességek felszámolását, sőt, az önálló védelem nyilván drágább a szövetségi támogatásban történővel szemben. A semlegességet csak a térségünkben érdekeltek és a „nagy hatalmak” összessége garantálhatja. De ki hiheti el, hogy egy, a „hadak útján” fekvő ország kimaradhat bármely irányú európai küzdelemből? Térségünk, a geostratégiai hátrányai mellett, jelentős nemzetiségi feszültségekkel is terhelt. A volt Jugoszlávia példája is demonstrálhatja, hogy a hosszabb időn át hamu alatt izzó kisebbségi indulatok milyen váratlansággal és vadsággal törhetnek elő a konszolidált, baráti együttműködés fedése alól.

Közvetlen térségünkben természetesen a magyar nemzetrészek évtizedes sérelmei állnak figyelmünk központjában, de nem feledhetjük, hogy itt, Kelet-Közép-Európában egy ország sem elégedett az igazságosan szinte meg sem húzható határaival. A balti országok mellett Podolia, Kárpátalja, Bukovina, Moldávia, Dobrudzsa kisebbségi problémái, Macedónia és a további délszláv államok határkérdései bizonyítják, hogy nem csak Erdély, Felvidék és Vajdaság, azaz a magyarság oka a térség nemzetiségi feszültségeinek. Ebben a vonatkozásban eltekinteni a katonai erő súlyt adó szerepétől, önös álhumanizmust, gyáva, nemzetvesztő magatartást takar.

Haderőnk létszámának leépítése, páncélvédettségtől és a tűzerőtől történt megfosztása, ezek által a valós katonai védelemre alkalmatlanná tétele számonkérendő, mind a nemzeti, mind a szövetségesi érdekek arculcsapását jelentő cselekedet. Ezen érdekek érvényesítése védelemi feladatokra kész haderő szükségességét szorgalmazza. Nincs ellenség kép, ezért nem konkrét
ellenség ellen készülő, hanem a szövetségi elvárásokkal és a hozzánk hasonló adottságú tagországokkal arányos méretű és felkészítettségű haderő igényelendő, ami nemzetközi kötelezettségünk teljesítése mellett demonstrálhatja készségünket határaink valós katonai védelmére, érdekeinknek megfelelő súlyt adva nemzeti és nemzetközi politikánknak.

Dr. Turák János, védelemgazdasági szakértő

+++

 „A MAGYAR HONVÉDSÉG A NEMZETI FÜGGETLENSÉG ÉS A SZABADSÁG BIZTOSÍTÁSÁNAK ZÁLOGA!”

A Kereszténydemokrata Néppárt Honvédelmi és Nemzetbiztonsági Szakbizottsága által elindított cikksorozat újabb darabját mutatjuk be. Az írás Dr. Mészáros Gyula munkája. Egy nagyobb lélegzetű értekezés amit folytatásban mutatunk be. A honvédség és a biztonságpolitika összefüggéseit elemzi.

Oravecz Tibor
titkár

Gondolatok a Magyar Köztársaság biztonságpolitikájáról 1. rész

A bipoláris világrendszer és a katonai szembenállás megszűnésével a 90-es évek elejétől új stratégiai helyzet alakult ki. A két nagyhatalom kölcsönösen kinyilatkoztatta, hogy nem tekintik a másik felet ellenségüknek. A Szovjetúnió és más, környezetünkben lévő államok több részre szakadtak, ugyanakkor a két német állam egyesült. Magyarország a regió legkisebb állama volt, s mára a környező országok ketté- vagy többfelé szakadása révén a regió egyik közepes méretű állama lett Ezzel a katonai erők is megváltoztak térségünkben. A magas katonai kockázatot magában hordozó szembenállást viszonylag stabil helyzet váltotta fel. Ezzel párhuzamosan a régi és újkeletű feszültségek jelenléte instabilitást okozott a térségben.
Oroszország elvesztette befolyását a kelet-közép és kelet-európai államok felett, ugyanakkor a NATO befolyása erősen megnövekedett az európai térségben.. Magyarország transz-atlanti kapcsolatai is erősödtek A volt közép- és kelet-európai államok többsége csatlakozott a NATO szervezetéhez és az Európai Únióhoz, ami – a még fennálló instabilitás mellett - új biztonsági környezetet jelent a regió államai számára. Európa egészére kiterjedő katonai konfliktusok veszélye elhanyagolhatóvá vált, de az euroatlanti térség számára a különböző válsággócok továbbra is kockázati tényezőt jelentenek.

Az ellenségképünk megszűnésével lehetővé vált a fegyveres erők csökkentése nemcsak hazánkban, hanem az európai régióban is. A katonai erők “csökkentésének” sajátossága, hogy amíg a fejlettebb nyugat-európai NATO tagországokban a mennyiségi csökkentést (korszerűbb fegyverrendszerek szolgálatba állítása révén) a minőség kompenzálta, így nem járt a katonai potenciálok csökkenésével, addig az éppen betagozódott tagállamoknál ez a mennyiségi változás a katonai potenciáljuk csökkenésével, hazánkban pedig annak lényeges meggyengülésével (katonai erőből kiszolgáló “erővé” való átalakulással) járt. Ezt a minőségi növekedést (változást) alátámasztja a napokban – 109 ország részvételével – elfogadott egyezmény is, melynek alapján kivonják a rendszerből a kazettás (“fürtös”) bombákat. Az angol kezdeményezés pozitív lépésnek tekintendő, azonban lehetővé teszi kevesebb számú (tíz) kazettát tartalmazó, de jóval hatásosabb kazettás bombák gyártását. Ez azt is jelenti egyben, hogy miközben az alacsonyabb szintű tecnikai színvonalon lévő országok elveszítik ezen képességüket, a fejlett országok továbbra is rendelkezni fognak ilyen pusztító eszközökkel. Ezek száma ugyan kevesebb lesz, de hatékonyságuk tovább nőhet. A gazdaságilag fejletlenebb országok ezeket a fegyvereket már valószínűleg nem lesznek képesek megvásárolni. A dolog pikantériája, hogy az Egyesült Államok, Oroszország, Izrael és Kína nem írta alá az egyezményt, mintegy jelezvén, hogy továbbra is versenyben állnak a katonai potenciálok fenntartása, fejlesztése terén.

A fenti a folyamatokkal egyidejűleg azonban a XXI század újabb kihívásai kerültek napirendre, amelyek átformálták a biztonságról eddig alkotott nézeteinket. Új veszélyforrások keletkeztek, amelyek nehezen prognosztizálhatók és kezelhetők. Ezeknek a regionális és helyi konfliktusoknak a kezelésére más módszerek alkalmazása vált szükségessé. Mindez újszerű gondolkodást és a biztonság újszerű megközelítését, értelmezését teszi (tette) szükségessé.
Mit jelent ez az újszerű megközelítés? Ez a biztonsági környezet jelentősen csökkentette a katonai tényező szerepét a biztonság megteremtésében és fenntartásában. A tömeghadseregeket és nagy mennyiségben alkalmazott ABV és hagyományos pusztító eszközöket felvonultató háború kirobbanásának veszélye minimálisra csökkent.

A nukleáris és hagyományos fegyverekkel megvívott háború – habár a politika folytatása lenne erőszakos eszközökkel – ma már nem lehet a politika célravezető eszköze. Egy pillanatra sem feledkezhetünk azonban meg arról, hogy Európában és a Közel-Keleten is jelentős mennyiségű atomtöltet található. Sőt, éppen a napokban jelent meg a hírekben, hogy Oszama bin Laden atom, biológiai és vegyi fegyverek alkalmazásával fenyegette meg a fejlett Nyugatot. Tudvalévő az is, hogy miközben az Egyesült Államok az iráni atomkísérletek elleni közös fellépést sürgeti, szó sem esik arról, hogy a Közel-Kelet másik atomfegyverrel rendelkező országát, nevezetesen Izraelt felszólítsák az atomfegyverről való lemondásra. Így a világ ezen térsége inkább tekinthető nukleáris veszélyforrásnak, mint atommentes övezetnek.
Katonai szakértők egybehangzó véleménye szerint hagyományos háború korlátozott pusztító eszközökkel csak kivételesen és lokálisan, kisebb országok vagy nemzetiségek között, nem fejlett ipari térségekben, Európán kívül képzelhető el. Ezért a biztonság megőrzésében a prioritás nem a fegyveres erőké, mint ahogyan az régen volt. Ma már nem “védelmi politikát” folytatunk, hanem “biztonságpolitikát”, amely tudatosan a biztonságot állítja középpontba és nem katonai védelemre készülünk. Magyarország biztonságpolitikai rendszabályainak eszköztárában ma már a katonai erő a legvégső (ultima ratio) helyet foglalja el.
Kell-e akkor hadsereg? A válasz egyértelműen IGEN!

Ezt indokolja, hogy a katonai konfliktusok veszélye még nem szűnt meg. A megváltozott biztonságpolitikai helyzetben a viszonylagos stabilitás újabb kockázati tényezők megjelenésével párosul, amelyek a fegyveres konfliktusok veszélyét rejtik magukban. Ez szükségessé teszi védelmi erőink fenntartását és felkészültségük biztosítását. A fegyveres erők tehát a biztonság megőrzésének csak a legvégsőbb (ultima ratio) eszköze lehet. Ez a tény és a lehetséges katonai kockázatok meghatározza a Magyar Honvédség létezési módját, szervezeti kereteit és nagyságrendjét is.

Katonai kockázatok, melyek kezelésére fel kell készülnünk:

A különböző térségekben jelenlévő politikai, gazdasági és katonai instabilitás, a demokratikus rend anomáliái, demográfiai, vallási és faji feszültségek;
Nem állami szinten szervezett fegyveres csoportok esetleges tevékenysége;
A tömegpusztító fegyverek elterjedéséből adódó globális méretű veszélyek
Amíg nukleáris, vegyi és biológiai fegyverek és berendezések léteznek, számolnunk kell azok hatásaival is: terrorizmus,
ABV fegyverek illetéktelenek kezébe kerülnek, véletlen indítás, atomerőművek és vegyi üzemek, biológiai kísérleti telepek katasztrófái, stb. Ezért gondoskodnunk kell a polgári lakosság védelméről is).
Létfontosságú nyersanyagok szállításának és kereskedelmének akadályozása, az energia- és élelmiszerválság, valamint az édesvízforrások megszerzésére irányuló törekvések;
 Terrorizmus és szabotázsakciók; Nem katonai jellegű biztonsági kockázatok:
Tömeges migráció, amely az elfogadhatatlan életkörülményekben élők életért folyó küzdelmének eredményeként jöhet létre;
Tömegpusztító fegyverek és hordozó eszközeik poliferációja;
Nemzetközi bűnözés (fegyver és drogkereskedelem, embercsempészet, prostitúció, stb) Informatikai eszközök sebezhetősége, információs háború, mint a zavarás “harmadik generációs módszere”, amely az egyik legnagyobb veszélyforrást rejti magában és kiterjedhet az egész világra, az élet valamennyi területére;
Ezek - az ország katonai biztonságára is hatást gyakorolható - nem katonai jellegű válaszokat igényelnek.

A fentiek figyelembe vételével leszögezhető, hogy a MK biztonságpolitikája offenzív jellegű. Biztonságpolitikánk alapvető célja a béke és a regionális biztonságunk hosszú távú megőrzése. Ezt nem deffenzív (katonai védelmi) jellegű politikával, nem a katonai erő prioritásával kívánjuk elérni, hanem olyan politika folytatásával, amely minimálisra csökkenti , vagy csírájában folytja el egy esetleges váratlan veszélyforrás, fegyveres konfliktus kialakulását. Azonban a különböző veszélyforrások jelenléte, a szövetségesi kötelezettségeink (önvédelemre való képesség fenntartása, térben és időben korlátozott részvétel a béketeremtő és békefenntartó műveletekben, felkészülés és adott esetben részvétel a kollektív védelemben) szükségessé teszi a katonai erő fenntartását.

2008.06.08
Dr. Mészáros Gyula

+++

Az első részben felvázoltuk azokat a biztonságpolitikai rendező elveket és biztonságpolitikai kockázatokat, amelyek meghatározhatják a Magyar Köztársaság katonai önvédelmi erőinek újjáépítését. Jelen gondolatok adalékokat nyújthatnak a hadsereg újjászervezésének kérdéseihez.

A hadsereg újjáépítésének alapelvei

Napjainkban a Magyar Honvédség szervezete, állománya és technikája, így felkészültsége is alkalmatlanná vált nem csak az önálló nemzeti védelemre, hanem a NATO kötelékében való követelményszintű alkalmazására. A jelenlegi – főleg régebbi tagállamok – számára a Magyar Honvédség jelenlegi állapota tehertételt jelent. Nem fordítunk megfelelő pénzt a honvédelemre, nem tudunk hiteles önvédelmi képességeket felmutatni és a tagság „potyautasként” tart bennünket számon. Honvédelmi képességeink hiányait szövetségeseinknek kell magukra vállalni, ami sokáig nem tartható.

Belépésünk előtt a “NATO védőernyőjének” és katonai segítségének hamis illúziójában ringattuk magunkat. Ennek megfelelően a Kormányok – főleg a SZDSZ nyomására - nagy lépésekkel leépítették a fegyveres erőket. Ma már nincsenek összfegyvernemi csapásmérő képességekkel rendelkező, minimális nemzeti önvédelmet biztosítani képes csapataink, s légierőnk a minimális békeidőszaki feladatoknak is alig tudnak megfelelni. Egy esetleges fegyveres konfliktus első időszakában, a NATO szövetséges erők beérkezéséig sem vagyunk képesek „szárazföldi erőinkkel” feltartóztatni a területszerzési céllal betörő fegyveres csoportokat, légitámogatási, és légvédelmi feladatokat pedig ellátni csak minimális szinten vagyunk képesek. A meglévő szárazföldi erők sokrétű – főleg kiszolgálói - feladatok ellátására alkalmasnak minősített, csapásmérő képességgel nem rendelkező alakulatokból áll. A Magyar Honvédségnek rendeltetését, szervezetét és feladatait illetően is profiltisztításra van szüksége.
A hadsereg újjáépítésénél az alábbi szempontok figyelembe vétele szükséges:
A globalizált világban a veszélyforrások is globális térségekből várható. Az USA, mint a XXI. század politikai-gazdasági-katonai hatalmi centrumának vezető állama globális méretű harcot folytat a leselkedő és előre kevésbé prognosztizálható fenyegetettségekkel szemben. E harc katonai eszköze az USA fegyveres erői és a NATO. A globális biztonság fenntartásában fontos szerepet játszik az Európai Unió.

Az USA, a NATO magalakulásának az 50. évfordulóján kinyilatkoztatta: a Szövetség valamennyi klasszikus feladata továbbra is megmarad, de emellett fel kell készülniük a XXI. század újabb kihívásaira is. Ennek megfelelően az Amerikai Egyesült Államok fenntartja magának azt a jogot, hogy fegyveres erőivel beavatkozzon a világ térségében bárhol, ahol a „rend és a demokrácia megbomlik”. A 2001 szeptember 11.-ei terrortámadás még nagyobb nyomatékot adott az USA és a NATO jövőbeni stratégiai elképzelésének alátámasztására. Ez az esemény megváltoztatta a kollektív biztonságról és védelemről alkotott addigi elképzeléseket. Az Egyesült államok az utasszállító repülőgépeket – lévén, hogy romboltak – „fegyvernek”, a terrortevékenységet “fegyveres támadásnak” minősítette. Mivel a feltételezett gépeltérítő “pilóták” nem amerikaiak, hanem külföldiek voltak – az országot „kívülről ért fegyveres támadásnak” fogta fel. Ezt elfogadtatta a szövetséges és együttműködő államokkal is. Erre alapot adott az ENSZ 3314. számú határozata, amely az agresszió fogalmát rögzíti, nevezetesen: “agressziónak kell tekinteni valamely állam fegyveres erõinek alkalmazását másik állam szuverenitása, területi sérthetetlensége, vagy politikai függetlensége ellen, illetve bármilyen más módon történõ támadást, amely összeegyeztethetetlen a szervezet alapokmányával.”

A „külső fegyveres támadás” így megalapozta az Észak-Atlanti Szerződés 5. cikkelyében megfogalmazott jogot a kollektív védelmi rendszabályok bevezetéséhez az Egyesült Nemzetek Szervezete Alapokmányának 51. cikkében megfogalmazottak szerint, amely kimondja, hogy:

“A jelen Alapokmány egyetlen rendelkezése sem érinti az Egyesült Nemzetek valamelyik tagja ellen irányuló fegyveres támadás esetében az egyéni vagy kollektív önvédelem természetes jogát mindaddig, amíg a Biztonsági Tanács a nemzetközi béke és a biztonság fenntartására szükséges rendszabályokat meg nem tette. A tagok az önvédelem e jogának gyakorlása során foganatosított rendszabályaikat azonnal a Biztonsági Tanács tudomására tartoznak hozni és ezek a rendszabályok semmiképpen sem érintik a Biztonsági Tanácsnak a jelen Alapokmány értelmében fennálló hatáskörét és kötelességét abban a tekintetben, hogy a nemzetközi béke és biztonság fenntartása vagy helyreállítása végett az általa szükségesnek tartott intézkedéseket bármikor megtegye.”

(Igaz, az USA nem egyszer a Biztonsági Tanács megkerülésével fogott katonai akciókba, ami napjainkban de facto szinte elfogadottá vált)
A terrorizmus elleni önvédelem kiterjesztette a kollektív védelem – NATO-tagállamok részére addig értelmezett – szárazföldi, tengeri és légi határait. Ez a határ annak előtte a NATO tagállamok külső határai mentén húzódott. A terrorista azonban bárhol a világon megtalálható lehet, ezért a terrorizmus, a terrorista veszély a világ bármely térségéből (szárazföldről, levegőből vagy felségvizekről egyaránt) lesújthat ránk. Ezért a „kollektív katonai védelem” szárazföldi, tengeri és légi határai kiterjedtek a NATO határain túli térségekbe. Vagyis a „kollektív biztonság” megteremtése, a „kollektív katonai védelem” az egész világra kiterjedő globálpolitikai, globálstratégiai katonai feladattá vált.

E feladat teljesítésébe az USA aktívan bevonja a NATO szövetség fegyveres erőit is, hogy biztosítani tudja megnövekedett „globál-stratégiai küldetéseit”. Ebbe – a nagy anyagi ráfordításokat is igénylő - globál-stratégiai elképzelésbe kevésbé férnek bele az újonnan belépő szövetséges NATO tagállamok önálló katonai érdekei, saját hazájuk önvédelmi képességeinek fejlesztése és fenntartása. Ezt főleg a gazdasági nehézségek motiválják. Az elsődleges katonai feladat ma, a XXI. században, a NATO biztonságpolitikai és globálstratégiai elképzeléseinek kielégítése, mely elsődlegesen és mindenek felett a külföldi rendteremtésben és a terrorizmus elleni harcban mutatkozik meg azzal az indoklással, hogy a globális biztonságunk megteremtésében minden résztvevő tagállamnak arányosan ki kell venni a részét. (Megítélésem szerint felülvizsgálatra szorul, hogy hazánk részvétele ezekben – az egész világra kiterjedő globálstratégiai küldetésekben arányos-e, illetve nem! Vajon a régiónk biztonsága a hazánktól több tízezer kilométer távolságokban lévő térségekben
folytatott katonai tevékenységekkel biztosítható-e?) Ebben az elgondolásban összemosódik az ország és a regionális biztonság a globális biztonság fogalmával.

Háttérbe kerülnek az önálló nemzeti védelem kérdései annak ellenére, hogy a NATO megköveteli tagállamaitól a nemzeti önvédelemre való képességet, egy jól képzett és kiegyensúlyozott védelmi erő meglétét. Egy ilyen erőnek csapásmérő képességekkel rendelkező összfegyvernemi jellegűnek kell lennie. A csapásmérő képességbe nem csak a földi, hanem a légi tűzerő is beletartozik. Mint Howard Stephens ezds., budapesti brit katonai attasé 1997-ben megjegyezte:

„Egy ilyen erőnek rendelkeznie kell légi harci kapacitással az önvédelem biztosításához, … és a szárazföldi erők támogatásához”

Az ellenségképünk hiánya tehát nem jelenti a teljes biztonságot. A terrorizmus, mint veszélyforrás a XXI. század legnagyobb kihívása. A veszélyforrás helyét, támadásának irányultságát, erőit és alkalmazott eszközeit rendkívül nehéz kellő időben felderíteni. A „célok”azonosítása is megnehezült nem csak földön, de a levegőben is. Ez állandó készenlétet igényel az erre szervezett, a célnak megfelelően felszerelt, nagy szárazföldi és légimobilitással rendelkező, speciálisan felkészített erőktől.
Ezzel párhuzamosan nem téveszthetjük szem elől a nemzet területi integritását, szuverenitását esetlegesen veszélyeztető, állami és nem állami szinten szervezett, korlátozott erőkkel folytatott, küszöb alatti fegyveres tevékenységeket, fegyveres konfliktusokat sem, amelyek a nemzet biztonságát közvetlenül fenyeget(het)ik. Ilyen esetekben a nemzeti önvédelemre szervezett, „elégséges védelemhez” szükséges erőkkel és eszközökkel kell megálljt parancsolni az agresszornak.

Nagyintenzitású fegyveres konfliktus valószínűsége elhanyagolható. A háborús küszöbértéket elérő, sőt meghaladó fegyveres beavatkozás esetén a nemzeti és a szövetséges erők együttes katonai fellépésére lenne szükség. A szövetséges szárazföldi erők beérkezéséig és légierejének harctevékenységekbe való bekapcsolódásáig az önálló nemzeti katonai erők légierejének repülő- és légvédelmi csapataival támogatott, az elégséges védelemhez és egy szűkebb hadműveleti irány néhány napos lezárásához elegendő csapásmérő képességgel, földi mozgékonysággal és légi mobilitással rendelkező összfegyvernemi szárazföldi csapatokra van szükségünk. Ennek a nemzeti önerőnek a szerves részét képezné a NATO-ba felajánlott erők is. (Nem számolva a NATO területi integritásán belüli, egyszerre több térségben kibontakozó fegyveres konfliktusok bekövetkeztével)

A fentiekben vázolt, megváltozott nemzetközi helyzetben a Magyar Köztársaság honvédségének az alábbi fegyveres szervezetekkel célszerű rendelkeznie:
- béketeremtő és békefenntartó missziókra, valamint terrortevékenységek elhárítására szervezett, speciálisan felszerelt és különlegesen kiképzett, békében is alkalmazásra kerülő, zsoldos állományú, ún. expedíciós (békében lekötött) erőkkel;
- nemzeti önvédelemre szervezett, az „elégséges védelemhez” szükséges csapásmérő képességekkel rendelkező, az önkéntesség elvén toborzott, hazafias érzelmű katonákból álló, békében keretalakulatokként működő összhaderőnemi csapatokkal, amelyek háborúban teljesen feltöltött állományukkal és fegyverzetükkel képesek lennének felvenni a harcot az ország határain betörő fegyveres erőkkel szemben a kijelölt körzetben;
- a Szövetség katonai szervezetébe kijelölt szárazföldi erő, amely a nemzeti önvédelmi erő részeként is szervezhető;
- korlátozott ideig hatékony légitámogatást, légioltalmazást és légimozgékonyságot biztosítani képes, békében kiképzést folytató légierővel (elképzelhető és megfontolás illetve megegyezés tárgyát képezhetné, hogy fegyveres konfliktus idején a repülőerők “kiváltására” a NATO légierő segítségét kérjük);
- békében a légi oltalmazást (készültségi szolgálatot) és a Chicago-i Egyezményben meghatározott légirendészeti és légimentési feladatokat ellátni képes légierővel; A hazánktól távol eső körzetekben sorra kerülő béketámogató, békefenntartó tevékenységekbe a magyar légierő bevonása nem indokolt. Ezt sem a meglévő géplétszám, sem az ország gazdasági helyzete, sem pedig a pilóta utánpótlás nehézkes volta nem igazolja. Ez Magyarország számára igen drága mulatság lenne. (A Gripenek légi utántöltésre való képességének megvásárlása véleményem szerint a politikai – vagy katonai? – vezetés megalomániájának a megnyílvánulása!)

A fenti újjászervezés megalapozásához elengedhetetlen:
Új nemzeti biztonsági politika és nemzeti biztonsági stratégia kidolgozása (módosítása)
Újszerű nemzeti katonai stratégia és nemzeti katonai doktrína kidolgozása (a katonai stratégia fogalmának, tárgyának, kapcsolatainak és változásainak tisztázását követően)
Megjegyzem, egyes katonai szakértők nem értenek egyet a “nemzeti” megfogalmazással. Véleményük szerint a “nemzet” szűkebb fogalom az “állam” fogalmánál, hiszen az országban különböző nemzetiségű, azonos jogokat élvező állampolgárok élnek. Ezt – úgy érzem – el kell fogadnunk. Ezért a “nemzeti” jelző helyett “az ország”, a “honi” vagy a “Magyar Köztársaság” biztonságpolitikája, katonai stratégiája, stb. felelne meg leginkább az elfogadható terminus technikusnak.

2008.06.08
Dr. Mészáros Gyula

+++

Milyen legyen a magyar haderő? 4. rész
Kell-e magyar haderő? - MILYEN LEGYEN A MAGYAR HADERŐ?
„REMÉNYKEDJ A LEGJOBBAKBAN, DE SZÁMÍTS A LEGROSSZABBRA IS!”

A 2008. május 27-én napvilágot látott „Kell-e magyar haderő?” c. cikk, amelynek szerzője dr. Turák János, eltűnődésre adott okot, és ha ezt a cikket János barátom vitaindítónak szánta, akkor kész vagyok észrevételeimet megosztani a Tisztelt KDNP honlap olvasóival, reménykedve abban, hogy másokat is hasonló véleménynyilvánításra késztethetünk!

Dr. Turák János ezredes úr felvetései alapvetően két irányban fogalmaznak meg észrevételeket. Az egyik gondolatsor a jelenlegi és a közelmúlt honvédelmi politikájának tévedéseit, a honvédelmi vezetés hibáit, sőt szándékos mulasztásait veszi szemügyre, amely közel sem fedi a teljes igazságot, nem tükrözi a valós helyzetet, - s bár lenne hozzá véleményem - ezt a katasztrofális, felelőtlen, tudatos és szándékos rombolást én nem kívánom tovább elemezni. Gondolom, és remélem, lesznek vállalkozó szellemű tollnokok, akik pozíciójuknál fogva közelebb állnak a mai haderő helyzetének és állapotának megítéléséhez, információk forrásaihoz, és megosztják velünk ismereteiket. Mindenesetre Dr. Turák János megállapításai igazán valósághűek, igazak és elismerésre méltóak.

A szerző másik gondolatsora a haderővel szembeni elvárásokat, követelményeket fogalmazza meg, és számon kéri a haderő alaprendeltetésből adódó feladatok teljesítése elmaradásának okait. Úgy érzem, hogy hozzám közelebb állnak a honvédelem elméleti és gyakorlati kérdései, nem pedig politikai aspektusai, s ezért inkább ezzel a témával szeretnék foglalkozni.
Nekem, mint volt katonai vezetőnek, aki a rendszerváltást követő években magam is szemtanúja és szenvedő alanya voltam a haderő leépítése első lépéseinek, nem maga a létszámcsökkentés, a lefegyverzés ténye zavart és fájt, mert megértettem és támogattam a hadsereg számbeli és fegyverzeti rendszerei csökkentésének első ütemeit, hanem a legújabb-kori felelőtlen rombolás fáj a legjobban.

Teljesen jogos volt az első demokratikus honvédelmi vezetésnek az az elgondolása, hogy egy 90-95 ezer fős hadsereg képes lenne eleget tenni az Alkotmányban rögzített feladatainak. Emlékezzünk vissza a dr. Für Lajos honvédelmi miniszter által deklarált elégséges védelmi koncepcióra, a sokak által - buta módón - kigúnyolt „körkörös” védelmi elképzelésre, amelyek szintjén ma is állni kellene a magyar haderőnek.
A NATO csatlakozásunk után is lehetett volna ésszerű lépéseket tenni a haderő kisebb mértékű átszervezését illetően, de ami mostanra kialakult, az nem más, mint bűncselekmény, az ország biztonságának szándékos veszélyeztetése. Egyetértek tehát Turák János azon megállapításával is, hogy a mai magyar haderőnek a hozzánk hasonló adottságokkal bíró ország haderejével kell egy szinten állnia.

A szerző úgy teszi fel a kérdést a „Kell-e magyar haderő?” cím felvetésével, hogy még akár cinikusnak is tűnhetne, pedig a kérdés igen komoly, aggodalommal és felelősséggel telített. Lehetne tehát úgy is értelmezni a kérdést, hogy ha már idáig süllyedtünk, akkor gondoljuk meg, kell-e egyáltalán nekünk hadsereg! Elég lenne, mondjuk néhány díszelgő, plusz a missziós feladatokra felkészített néhányszáz katona, egy-két repülőgép, egy jó kis helikopter, vagy szállító repülő a miniszter és sleppje szállítására, és talán néhányszáz fegyveres harcos a szembenálló fél forgalomszabályzóinak feltartóztatására. Aztán majd jön a NATO és megvéd bennünket!

Ha most valaki azt kérdezné meg, hogy kitől kell ezt a kis országot, határainkat, értékeinket, nemzetünket megvédeni, akkor a kérdésfeltevőnek nagyon mélyen és komplex módón el kellene gondolkodnia azon, hogy minden állam fenntart egy – az adottságainak leginkább megfelelő – haderőt, függetlenül attól, hogy van-e ellenségképe, vagy nincs. Igaz az a régi mondás, miszerint „Reménykedj a legjobbakban, de számíts a legrosszabbra is!” Gondoljunk csak bele, még a legjobb szomszédom is megharagudhat, ha pl. a macskám megmássza az autóját, vagy a magasra nőtt fám eltakarja előle a napot, vagy a telkemről elűzött pockok az ő növényeit kezdik kirágni! És sorolhatnám tovább a példákat. De, ha tudja, hogy én erős vagyok, a családomnak több férfitagja van, netán „kapánk-kaszánk” is van, akkor eszébe sem jutna haraggal fellépni, és a „békét” állandósítani tudnánk. De, ha gyenge vagyok, semmim sincs, és védtelen vagyok? Nos akkor? Akkor minden bekövetkezhet. Akkor megverhetik a családtagomat, lelőhetik a macskámat, megmérgezhetik a kutyámat… és semmit sem tehetek! Kiszolgáltatom magam, és veszélynek teszem ki családomat is.

Tehát, induljunk ki abból, hogy kell magyar haderő, szükség van rá, igény is van rá. Bizony sokan vetik fel úgy a kérdést, hogy mi lenne velünk, ha egyszer, netán valaki megtámadna bennünket? Mire lenne képes ez a hadsereg? Nos, sokan tudják, érzik, és értik, hogy semmire. Azt is elismerik az emberek, hogy ebben a mai gazdasági helyzetben nehéz lenne bármiféle többletkiadásban gondolkodni, de a sürgős megoldást, a legoptimálisabb döntés meghozatalát elvárják a mai kormányzattól is! A felelősen gondolkodó polgárok körében egyértelművé vált az a látszatpolitika, amely kizárólag a négyévenkénti szavazatvásárlás érdekében arra készteti a kormányt, hogy azoktól a tárcáktól vonjon el támogatást, amelyeket nem tart olyan fontosnak, illetőleg a megvonások kevésbé fájnak az embereknek. Csak gondolják! És itt tévednek!

Nos, ha kell magyar haderő, akkor mondjuk meg, hogy milyen legyen, mekkora, milyen erőkből álljon, milyen összetételű legyen, és milyen legyen a fegyverzete. Már több cikluson keresztül, általában a választási kampányok időszakaiban hangzottak el szépen összerakott mondatok a leendő haderő milyenségét illetően, és szinte mindegyikben szerepeltek azok a kifejezések, hogy a magyar haderő legyen kicsi, erős, jól felkészített, jól kiképzett, jól felszerelt, de a hangzatos kijelentések mögött soha nem volt reális tartalom.
Az én olvasatomban a magyar haderő létszáma, felszereltsége, fegyverzete és kiképzettsége –egyetértve dr. Turák János úr megfogalmazásával - feleljen meg a hasonló adottságú országok hadereje színvonalának. A haderő mindenkor legyen kész a veszélyhelyzetek elhárítására, az Alkotmányban rögzített feladatának teljesítésére, az ország szuverenitásának biztosítására, a határok és a légtér védelmére. Rendelkezzen béke és háborús létszámmal, azonnali készenlétű és hosszabb készenlétű erőkkel, fő- és tartalékerőkkel, területvédelmi csapatokkal, és kiszolgáló erőkkel.

Véleményem szerint békében még akár kisebb un. „harcoló” csapatokkal is rendelkezhetne a magyar haderő, és az így megtakarított létszámot és anyagi fedezetet az önkéntes tartalékos rendszer felállítására kellene fordítani.
Ha az ország geopolitikai helyzetét veszem figyelembe, akkor az egy időben és egy irányban alkalmazható erőszükségletet egy gépesített hadtestben és egy légvédelmi hadosztályban tudnám meghatározni. A hadtest 4-5 gépesített dandárral, egy páncélos dandárral, egy tábori tüzér dandárral, egy légvédelmi rakéta dandárral, egy légvédelmi tüzér dandárral, egy műszaki dandárral, egy páncéltörő tüzér ezreddel, egy felderítő zászlóaljjal, valamint más fegyvernemi és kiszolgáló alegységekkel rendelkezne.

Békeidőszakban a haderő irányítását a mai rendszerben működő parancsnokságok látnák el, minősített időszakban pedig, szétválna a szárazföldi és a légvédelmi csapatok irányítása. A szárazföldi erők békeidőszakban a jelenleg is meglévő két gépesített dandárral rendelkeznének, és a létszámuk további csökkentése mellett felállnának az M-létszámú fegyvernemi dandárok keret-törzsei. Tehát a honvédség mai létszáma egyetlen fővel sem növekedne az új rendszerre történő átállással.
A békeidőszaki gépesített dandárok mellett működhetnének az önkéntes tartalékos kiképző bázisok, amelyek biztosítanák a szükséges állományt a hadtest feltöltéséhez. Analóg módon valósulna meg a légvédelmi hadosztály feltöltése is.

A fegyvernemi dandárok keret-törzsei szűk létszámú kiszolgáló alegység fenntartásával biztosítanák - a kialakított bázisokon – a mozgósítás feltételeinek megteremtését, valamint a szükséges fegyverzeti, technikai és más hadianyagok készletezését, ill. karbantartását.
A területvédelmi erők, más erőkkel egyetemben, közvetlenül a Vezérkar alárendeltségébe tartoznának, de az erőket akár megyénként is el tudnám képzelni, ill. arról is szó lehet, hogy régiónként egy-egy ezred, vagy zászlóalj működne. A legideálisabb az lenne az én elgondolásom szerint, hogy minden megye rendelkezne egy ezreddel, és ezen kívül még 4-5 központi területvédelmi ezredet tartanánk fenn. A megyei szintű területvédelmi ezredek felett a megyei honvédelmi bizottságok, a központiak felett a Vezérkar rendelkezne. Feladataik lennének: a harcoló csapatok szárnyainak biztosítása, irányok lezárása, objektumok őrzés-védelme, szállítások biztosítása, ellenséges deszantok, diverzáns, ill. terrorista csoportok felkutatása és megsemmisítése, felderítési adatok kiegészítése, műszaki munkálatok végzése, víztisztítás-vízellátás, stb. A területvédelmi erők bázisait a megyék területén kell fenntartani, részben a megyék költségére és személyi biztosítására. Az állomány és az eszközök bevonultatását is a megyék végeznék. A tartalékos állomány kiképzése a központi bázisokon történne.

Az önkéntes tartalékos rendszer kialakításában elsődleges feladat lenne a korábban jól működött katonai igazgatás helyreállítása. Az állami feladatnak tekinthető katonai igazgatás részeként be kellene kapcsolni a helyi önkormányzatokat a teljes férfi lakosság, az önkéntes tartalékosok, és a minősített időszakban behívható állomány, technikai és más eszközök, gépek nyilvántartási rendszerének működtetésébe. A helyi önkormányzatok létszámába be kellene építeni a helyi katonai, vagy honvédelmi irodák létszámát. Nyilvánvalóan nem lenne szükség arra, hogy minden település rendelkezzen honvédelmi irodával, de városokban és körzetesített pontokon működhetnének, a régi járási rendszerekhez hasonlóan.
Az önkéntes tartalékosok részére ki kell dolgozni az önkéntesség vállalásának kompenzációs elemeit. Arra gondolok, hogy pl. törvényben szabályozottan kell garantálni az önkéntes tartalékos igazolt távolmaradását a munkahelyéről a kiképzés, továbbképzés, gyakorlat idejére, és nem pedig abban bízni, hogy a „munkaadók elengedik az önkéntes tartalékost”, mint ahogy ezt Bartha Szabó József úr fogalmazta meg írásában. További kompenzációs elemek lehetnének: az önkéntes tartalékos elsőbbséget élvez a munkába lépés esetén, a tartalékos szolgálat vállalásának idejére nem távolítható el munkahelyéről (a jogszerű eseteket kivéve), előnyt élvez banki kölcsön felvétele esetén, utazási kedvezményt kap, kedvezményesen üdülhet, látogathatja a Honvédség kulturális intézményeit, megkülönböztető jelzést viselhet, egészségügyi ellátást kaphat a Honvédelmi Minisztérium egészségügyi intézményeiben, pótszabadság járhatna, stb.

Még egy utolsó gondolatot engedjenek meg nekem arról, hogy mindez milyen létszám és fegyverzeti-technikai eszközigénnyel párosulna. Csak nagyvonalakban: 25 ezer fős békelétszám, 75 ezer fős háborús létszám, 5-600 páncélozott szállítójármű (a dandárok létszámától függően), 230-260 harckocsi, 80-120 löveg, 20-30 légvédelmi rakéta, 150-200 légvédelmi ágyú, 150-200 páncéltörő ágyú, a meglévő harci- és szállító repülőeszközök, műszaki és vegyvédelmi eszközök, szállító- és más eszközök.
Egyszer végre azonban el kellene érni, hogy a pártok közös nevezőre jussanak a honvédelem ügyét illetően, és ne kelljen minden ciklus kezdetén új felülvizsgálatot tartani, új reformokról beszélni és annak leple alatt még jobban tönkretenni a magyar haderőt.

2008. június 16.
Kelemen István nyugállományú vezérőrnagy

+++

2008.06.30

Magyarországon 2004 novemberében leszerelt az utolsó sorkatona. Közel másfél-század után megszűnt a kényszerből a haza fegyveres szolgálatára bevonultatott katonáskodás. Ez a hatalmat gyakorló pártok közül a liberális párt által kellő előkészítés nélkül kierőszakolt átalakítás mára békeidőben visszafordíthatatlan ténnyé vált. Ugyanakkor el kell gondolkodni, meg kell határozni, hogy ez az új típusú honvédség ma milyen viszonyban van a magyar társadalommal. A minden humán tartalék nélküli, jelenleg a két világháború között is megszégyenítően alacsony, mára még az akkori, harminc ezres trianoni diktátumi létszám alá csökkentett haderő mintha nem találná a helyét a megváltozott körülmények között.

Politikai irányítói többet foglalkoznak a haderő öncélú sokszor bulvárszerű népszerűsítésével, mint a társadalommal a megváltozott körülményekhez igazodó megoldások keresésével. A hadsereg vezetőinek egy része (sokan mára, a NATO csatlakozásunk után közel tíz esztendővel minden elvárható hosszabb nemzetközi tapasztalat és tárgyalóképes nyelvismeret nélkül!) feltétel nélkül szolgálják ki a politika irányítóinak sokszor rövidtávú célkitűzéseit. És itt messze nem arról van szó, hogy a haderő vezetése nem kell, hogy kövesse a politikai irányítók elvárásait. De a szakember egyéni felelősségéről igen is beszélni kell. Ahogy a közelmúltban csak egyetlen vezérkari főnök akadt, aki lemondásával véleményt sugallt a
társadalom felé a haderőben uralkodó állapotokról.

A kellő előkészítés nélkül, a sorkatonaság megszüntetésével párhuzamosan, felelőtlenül megszüntetett tartalékos rendszer egyben a társadalommal való egyik lényeges kapcsolat egyoldalú felszámolását is jelentette. Nemcsak a fegyverforgatásra alkalmas korosztályokat törölték a nyilvántartásból, de még a kiképzett, szükség esetén vezetői feladatokat ellátó tartalékos tiszti-tiszthelyettesi állományt sem tartotta meg a kormányzat. Igaz, ha nincs legénységi állományú minek a tiszt, tiszthelyettes. Ezt a bohózatba illő helyzetet híven tükrözi a Magyar Tartalékosok Szövetségének legutóbbi nyilvántartási adatai. Kikerülhetetlenül itt kell beszélnünk egy fontos kérdésről, a haderőtartalékát jelenthető, az elmúlt évtizedben megalapítását tekintve többször előkerült Nemzetőrség gondolatáról. Ez a felvetés az akkori körülményeket figyelembe véve tíz esztendővel ezelőtt jogosan és további vizsgálatot érdemlően került felszínre. A szocialista-liberális kormányzat nyilvánvaló bűne, hogy 2002 tavaszán történt hatalomra kerülése után minden további vizsgálat nélkül lesöpörte az asztalról ezt a kérdést. Az állampolgárok önkéntes tartalékos részvételének a vizsgálata nélkül egy tartalék nélküli haderőt hozott létre. Ezt a helyzetet a konzervatív erők kormányzati pozícióba kerülése után azonnal meg kell vizsgálni. Valószínűsíthető, hogy a történelmi helyzet mára meghaladta egy a magyar történelemben különben is az ország nagy sorsfordulóihoz kapcsolódó, a haza védelme érdekében kikényszerített önálló Nemzetőrség mai újbóli megalapítását, de ez a feltételezés ha lehet még fokozottabban követeli a honvédség tartalék rendszerének létrehozását, benne azzal a nyilvánvaló feladatokkal amelyeket egy esetleges Nemzetőrségnek kellene megoldania. A haderő akár távoli földrészeken való jövőben is várható gyakori szövetségesi kötelékben történő alkalmazása során meg kell találni azt a lehetőséget is, hogy azok a honfitársaink is kaphassanak szerepet a hon védelmében, akik esetleg csak közvetlen otthonuk, szűkebb régiójuk biztonsága érdekében vállalnának szerepet.

Tehát mára van egy a trianoni, évtizedeken keresztül sokkoló létszám alá süllyedt, tartalék nélküli haderőnk, amelynek minden látható igyekezete a nemzetközi kötelezettségeinkben vállalt feladatok teljesítése. Mivel a sorkatonaság megszűnésével az addigiakhoz viszonyítva is még zártabbá vált, nekünk a társadalom tagjainak igazán kevés információnk van a haderőben működő viszonyokról. Többet tudni viszont arról, hogy különösen a média szereplőinek hatására sokan hogyan vélekednek a megváltozott haderőről. Egyre többen gondolják azt, hogy a haderő - zsoldos lett. Ez egyrészről soha sem szabad, hogy igaz legyen, másrészről viszont tovább rontja a helyzetet, érzelmileg távolítja el az állampolgárokat a saját honvédségétől. Az utóbbi időben mintha országszerte nem hallanánk a hazaszeretetről, patriotizmusról. Pedig ennek hiányában, az erre való legelőször, mint közösségben az óvodában kezdődő társadalmi méretű, az ország vezetői által tudatosan végzett tevékenység nélkül hamar idegen testté válhat a nevében is a hazával kellő szoros kapcsolatot feltételező honvédség! Sokkal jobban, mint az úgynevezett létező szocializmus idején, amikor legalább a haderőben szolgálók úgy vélték - a hazájukat szolgálják. Ma ez a kérdés még összetettebb, még bonyolultabbá vált. Sokszor még a haderő soraiban szolgálóknak is nehéz lehet megmagyarázni (ha egyáltalán tetten érhető ilyen törekvés!) miért kell a hazát sokszor ezer és ezer kilométerre megvédeni. Ez annál is inkább különösen nehéz feladat egy olyan országban, ahol az elmúlt évszázadban kétszer is idegen földre hajtották a katonáinkat olyan célok érdekében, amelyek később történelmileg messze nem igazolták magukat.

Nyilván szövetségesi kötelezettségeinknek erőnk és anyagi lehetőségeinkhez mérten a jövőben is eleget kell tennünk. Azokat, viszont akik eleget tesznek sokszor veszélyes küldetésüknek az elmúlt évtizedben tapasztaltaknál jobban meg kell becsülni. Szerzett ismereteik alapján kapjanak több lehetőséget pályájukon felfelé haladva, ugyanakkor magas vezetői pozícióba kerülve legyen végre egyértelmű követelmény a tárgyalóképes nyelvtudás és a vezetői poszt megszerzése előtti, hasznosítható hosszabb külföldi gyakorlat. Ehhez megújításra vár a többszöri nekifutásra is minduntalan megrekedt személyzeti politika. Ne a kisszerű, a politikát akár annak éles fordulatait is szervilisen követni tudó a hazai "küzdőtéren" kiválóan eligazodó mamelukok és hasonló mentalitású kiválasztottjaik, ezáltal kontraszelektáltak jussanak vezetői pozíciókba. Ha kell bátran merjen a politika fiatalítani és olyan missziót akár mára többször is megjárt külföldön a magyar katonának elismerést szerzett kiváló képességű fiatalabb de szakmailag, vezetői szempontból megérett korosztályoknak lehetőséget adni, akik nem csak a minisztériumi hűvös irodáikban váltak egyre magasabb beosztásaik betöltésére alkalmasak. Ez azt is jelenti egyben, hogy azonnali hatállyal át kell tekinteni azt a mostanában a ´80-as években láttuk hová vezetett visszatérni látszó káros gyakorlatot, amikor az akkori katonai felső vezetés hasonlóan a moszkvai példához túlkorossá vált, és ezáltal korosztályokat fékezett le a természetes kiválasztódásban.

Nehéz feladat, és hazai viszonylatban nehezen megvalósítható a katonai vezetők váltásának "felfelé vagy kifelé" elvének érvényesítése. Viszont ha nem következik be változás ezen a téren, annak kóros hatásával, mint már most is látjuk jeleit - hamarosan szembesülhetünk. Nehéz ezt a más, nagyobb haderővel rendelkező országokban bevált gyakorlatot nálunk megvalósítani, de azt mindenképpen el kell kerülni, hogy egy-egy vezető hosszú, sokszor akár egy évtizeden is túl tölthessen be azonos beosztást. Ennek feltételezhető összes, a személyre az irányított szervezetre, a politikával való összes kóros következményeinek elkerülése a jövőben a védelmi szféra személyzeti politikájának egyik kikerülhetetlen feladata.
Ha a hon védelméről beszélünk, fontos kérdés a jövő katona nemzedékeinek felkészítése. Ez ma megosztott. Egyrészről egy jogosítványaiban a civil egyetemekéhez hasonló állású Nemzetvédelmi Egyetemen, másrészről a szentendrei mára egyedüli Központi Kiképző Bázison. A korábbi katonai akadémia és katonai főiskolák közel másfél évtizedes átalakulási folyamata eredménye alapján mára egy képzési trendjében is a civil szféra felé nyitott, részben hosszú ideje átörökített tanári állománnyal rendelkező felsőoktatási intézmény jött létre. Ugyanakkor, rosszul kezelt folyamat eredményeként elmaradt a második Gyurcsány kormány által meghirdetett rendészeti – honvédelmi felsőoktatás intézeti összevonást is feltételező korszerűsítése. Pedig a világ egyre jobban arról szól, hogy a biztonság is integrálódik. Fokozatosan megszűnik a korábban élesebb kontúrokkal rendelkezett külső és belső biztonsági feladatok végzése közötti különbség. Ma van rendészeti-, és hadtudományi szekciónk még a Magyar Tudományos Akadémián is, csak éppen a hivatalosan egyre jobban tért nyerő, komoly hazai és külföldi elmélettel rendelkező, így előbb utóbb magának az intézményeit is kikövetelő integráló biztonságpolitika nyilván a partikuláris érdekek következtében nem találja helyét a hazai biztonság rendszerében. Ebben vélelmezhetően kiemelt szerepe van annak a rétegnek, amelynek korábbi szocializációja következtében nem is lehet érdeke a változások igenlése. Ehhez nagymértékben hozzájárul a különben a biztonsággal foglalkozó, a politikát vezetők-befolyásolók, irányítók a rendszerváltástól eltelt generációs időintervallumot is figyelembe véve elképesztő szakmai felkészületlensége, ugyanakkor a pillanatnyi politikai érdekeket kiszolgáló feltétlen készsége.

Ha beszélünk a mai honvédség szellemi állapotáról - kikerülhetetlen, hogy annak fizikai kondíciójának megtartásáról, és az ezzel kapcsolatos korábban elismerésre méltó honvéd egészségügy helyzetéről is gondolkodjunk. Meg kell vizsgálni azt az elhibázott döntést, amely a féktelen integráció jegyében mára egy intézményen belülre integrálta és gyakorlatilag megszüntette az önálló honvéd egészségügyet és betegellátást. Ennek a döntésnek a felülvizsgálata és esetlegesen a ma és holnap szolgáló katonák és az elmúlt évtizedekben feladatukat elvégzett de még reményeink szerint hosszú ideig velünk lévő obsitosoknak és hozzátartozóiknak az érdekében működő, a specifikumokat kezelő Honvédkórház intézményi visszaállításának ügye az új kormányzat egyik sürgető feladata lehet. Fontos a hagyományosan a honvéd egészségügy profiljába tartozó területek, a katasztrófa elhárító képességek erősítése (égés, sugár, vegyi, biológiai, járvány).

Nem kerülhető ki a honvédelmi politika szellemi megújulásának tárgyalása során a hazai és nemzetközi közvélemény hiteles tájékoztatásának feladata. Egy pillanatig sem lehet kétséges, hogy a tájékoztatásra rendelkezésre álló pénzeszközök racionálisabb felhasználásával azonnal vissza kell állítani a heti rendszerességgel megjelenő az állományt és a közvéleményt hitelesen tájékoztató nyomtatott honvédségi magazint és biztosítani szükséges a honvéd vezérkar szakmai igényei szerint megjelenő, különben értékes történelmi előzményekkel rendelkező tudományos igényű havi folyóirat megjelenését. Vizsgálni kell olyan filmek, zeneművek elkészítésének a lehetőségét, amelyek pozitív módon járulhatnak hozzá a gyökeresen megváltozott haderő társadalomban történő népszerűsítéséhez. A könyvkiadás területén támogatni szükséges a honvédség mai eredményeivel, misszióinak ismertetésével és működésével kapcsolatos törekvéseket. Meg kell őrizni és tovább kell erősíteni azt a néhány éve kiemelten elismerésre méltóan folytatott tevékenységet amelyet a Hadtörténeti Intézet és Múzeum folytat. A múlt pozitív ápolásában értékeink megőrzésében folytatott munkájában támogatni kell, és ha lehet további feladatokkal kell az intézetet ellátni. Kormányzati szerep vállalása esetén azonnal véget kell vetni az öncélú, valós eredmények nélküli tájékoztatási politikának. A bulvár sajtó kegyeinek keresése helyett, az arra alkalmas szakemberek bevonásával egy valós, a hon szeretetén, a haladó hagyományokon alapuló rendszeres tájékoztatási rendszert kell kialakítani, ehhez szükséges igazítani a honvédségi média teljes eszköztárát. Itt kapcsolódik a tájékoztatás az oktatással neveléssel.

Gyökeres változtatást szükséges elérni a közoktatásban a hon szeretetével és ha az valamikor is szükségessé válhat, a védelmére való spirituális felkészítés területén. Kell ezt a bonyolult feladatot végezni azzal a kitekintéssel, hogy a haza védelmére történő felkészülés soha se lehessen más szomszédos vagy távolabbi ország számára félreérthető. Ma a kormányzat elhibázott nemzet és honvédelmi politikája következtében egyre másra alakulnak a hon védelmét feladatul maguk elé tűző társadalmi szervezetek. Ugyanakkor ki kell jelenteni, a honvédelem állami feladat volt és marad a jövőben is, amelynek alapelveit a kormányzati szerepre törekvő pártok programjaikban határozzák meg és elfogadásáról az állampolgárok alkotmányos úton, a választásokon döntenek. Minden más, így a civil szerveződésekkel való kapcsolat ennek függvényében vizsgálandó.

Mindehhez a lényegileg a humán szférához kapcsolódóan nem csak szellemi megújulás, hanem a kellő anyagi eszközök hozzárendelése is elengedhetetlenül fontos. Az nyilvánvaló, hogy hosszú éveken keresztül követett humán politika nem hozható helyre az egyik pillanatról a másikra. Ezért a kormányzati feladatra kerülés első pillanatától kezdve tisztességesen hirdetni kell, mire vállalkozik a remények szerint a konzervatív oldalt összetételében is mindjobban tükröző új kormányzat. A számlálatlan megvalósítandó feladatokat rangsorolni szükséges, megjelölve az azonnal végrehajtandó időhúzást nem tűrő és kevésbé költségigényes feladatoktól a gazdaság várható javulása következtében beérkező támogatás költségesebb munkálatainak megvalósítása felé. Mindenképpen meg kell nyugtatni az állampolgárokat, hogy a honvédelemre jövőben fordítandó költségvetési támogatás nem mehet az ország lakosságának megélhetési körülményeinek rovására, ugyanakkor fokozatosan törekedni szükséges a honvédelem területén szövetségeseinknek is többször megígért, de folyamatosan nem betartott a védelemre nemzetközileg elfogadott két százalékos nemzeti jövedelem ráfordítás elérésére, amelynek huzamos időn keresztüli teljesítésének elmaradása nemzeti és szövetségi tagságunkból eredő feladataink megvalósítását veszélyeztetik.

Tudomásul kell venni, hogy a haderő megakadt, igazából tudatosan és átfogóan meg nem indult technikai korszerűsítése csak a jelenlegi létszámviszonyok megtartása esetén is a mostani megalázóan alacsony költségvetési ráfordítás esetén - képtelenség. Mindehhez a fentiekben leírtak megvalósításához szükséges egy új, a nehéz körülmények ellenére is a feladatok megvalósítását vállaló új csapat, amely elsősorban a honvédelmi minisztérium felső vezetésében és a vezérkarban a teljes megújulás szellemében kész a munkára. Ahhoz, hogy a munka sikeres legyen rögtön a kormányzati munka elején a kormányprogram figyelembevételével szükséges egy "fehér könyv" létrehozása, amely már a belső viszonyok teljes ismeretében kiindulási alapja kell, hogy legyen a további munkának. Természetesen mindehhez nélkülözhetetlen az a politikai támogatás, amelyet a honvédelem ügye a konzervatív oldal prominensei részéről eddig is élvezett. Bizonyos, hogy a kellő politikai támogatás mellett egy megújuló, megfiatalított, szakmailag felkészült, kellő külföldi tapasztalatokkal rendelkező, de a haza védelme mellett elkötelezett vezetők a következő években sikerre viszik a hazai közvélemény és szövetségeseink előtt a honvédelem ügyét.

Összegzés:
A szocialista-liberális kormányzat hatalomra jutása után az olcsó választási ígéretnek megfelelően megszüntetett sorkatonaságot nem követte egy, a társadalommal való párbeszéden alapuló korszerű, új típusú nemzeti honvédség felállítása. Ellenkezőleg, a tartalékokról megkezdett párbeszédet, így a Nemzetőrség megalapításának gondolatát is lesöpörték a tárgyalóasztalról. Ma, egy személyi tartalék nélküli, a korábban évtizedeken keresztül a közvéleményt sokkoló, a két világháború közötti trianoni ránk kényszerített harminc ezres létszám alá csúszott haderőnk van, amelynek fő törekvése a nemzetközi kapcsolatainkban vállalt kötelezettségek teljesítése. Ma, a bulvárosodó és sokszor tetten érhető a vezetőket népszerűsítő, öncélú tájékoztatáson kívül keveset tudunk a haderőben uralkodó igazi állapotokról. Kevesebbet, mint valaha az elmúlt évtizedekben. És ebben
nem csak a haderőt irányító politikai vezetők, hanem az őket feltétlenül, szakmai meggyőződésük ellenére is kiszolgáló katonai felkészültséggel rendelkező vezetők egy része is hibás. Mintha megszűnt volna a társadalommal való folyamatos párbeszéd. Ez ma annál is veszélyesebb, mivel a sorkatonaság megszűntével megszűnt az a kvázi kontroll is, amelyet a sorkatonák jól-rosszul gyakorolhattak kötelező szolgálatuk ideje alatt. Keveset hallani ma a társadalomban a másokat, így szomszédjainkat nem sértő mértéktartó, hazafiasságot, ha kell a hon védelmét előtérbe helyező gondolatokról. Csak a tisztességes helyi pedagógusokon múlik, hogyha az iskolákban egyáltalán folyik patriotizmusra történő felkészítés. Nem csoda, hogy mindezek eredményeként, köszönve a média egyes szereplőinek, egyre többen címkézik a honvédséget - zsoldos hadseregnek. Ezt a folyamatot a konzervatív erők hatalomra kerülésével azonnal meg kell szüntetni és alapjaitól kezdve kell újragondolni a társadalom és a védelmére rendelt haderő kapcsolatát.

Dr. Hautzinger Gyula, katonai elemző

 

„A LÁTSZATHONVÉDELMI POLITIKA HELYETT VALÓDI HADSEREGET ÉS IGAZI HONVÉDELMET!”
Hazánk teljesen védtelenné vált. Ezt az állapotot a jelenlegi politikai osztály nemzetvesztő akcióinak tulajdoníthatjuk. A rendszerváltoztatástól számítva folyamatos volt a tömeghadsereg felszámolása hol kellően átgondolva, hol észnélküli bomlasztással. Mintegy nyolc-tíz év alatt teljesen ellehetetlenítették az ország védelmi szerkezetét, amikor a politikai vezetés rádöbbent arra, hogy itt azonnali beavatkozásra van szükség.

A Honvédség megmentésére irányuló törekvések igen lassú fejlődésnek indult, amit a NATO-ba való belépésünk is szükségessé tett. Ezt a polgári kormány kellő felelősséggel kezelte és intézkedéseivel elindította a hadsereg fokozatos fejlesztését. Igen kényes kérdésként kezelte az akkori kormány a „haderőreform” feladatainak végrehajtását, illetőleg azon feltételek megteremtését, amelyek a szétzilált állapotban lévő fegyveres erők korszerűsítéséhez szükségesek voltak. Elrendelték a Magyar Honvédség stratégiai felülvizsgálatát és az Országgyűlés – a kormány előterjesztése alapján- a 61/2000. számú határozatában feladatul szabta a Haderőreform-2000 stratégiai fejlesztési program végrehajtását három szakaszra bontva. A cél az volt, hogy a védelem minden területén történjenek meg a szükséges változtatások és jöjjön létre az akkori méreteihez képest kisebb létszámú, tartósan finanszírozható, feladatainak ellátására alkalmas haderő, amely képesreális visszatartó erő megjelenítésére

-     az ország katonai védelmének biztosítására, valamint a kollektív védelmi feladatok végrehajtására;
-    - a nemzetközi feladatokban vállalt kötelezettségeink teljesítésére
-    - alkotmányosan kihirdetett szükségállapot idején a rendvédelmi szervek támogatására
-    - elemi csapás, katasztrófa esetén segítségnyújtásra és
-    - közreműködésre a polgári védelmi feladatok ellátásában.
Az első ütemben megvalósult az szervezeti rendre történő áttérés, az új diszlokáció, az indokolt létszámarányok kialakítása, a fenntartási és működési költségcsökkentés megalapozása, a munka-és életkörülmények javítása, a NATO kompatibilitás és interoperabilitás legalapvetőbb feltételeinek biztosítása.

A második ütemben a hadrafoghatóság és a kiképzési szint növelése volt a cél.A harmadik ütemben a technikai modernizáció kérdéseit fogalmaztuk meg.
A kormány és a honvédelmi tárca az Országgyűlés felhatalmazása alapján kidolgozta a végrehajtáshoz szükséges részletes programokat, terveket és megkezdte a végrehajtásukat. A munka hihetetlen erőfeszítések árán számottevő eredményeket ért el, amelyet hazánk lakossága is elismert és támogatott.

Az Országgyűlés 94/1998 (XII.29.) számú határozata értelmében hazánk biztonságpolitikájának fő célja, hogy szavatolja az ország függetlenségét, elősegítse a jogállamiság érvényesülését, hozzájáruljon az ország stabilitásához, hozzájáruljon az emberi, nemzeti és etnikai kisebbségi jogok teljes érvényesüléséhez, megfelelő feltételeket biztosítson a nemzeti vagyon megőrzéséhez, elősegítse a nemzetközi béke fennmaradását…
A Magyar Köztársaság biztonságát két alapvető pillérre építi: egyfelől nemzeti önerejére, másfelől a NATO integrációra és a nemzetközi együttműködésre.
Mindezek előrebocsátására azért volt szükség, mert ezek fényében mérlegelhetjük a mára kialakult helyzetet és az ebből fakadó feladatokat.

A szocialista-liberális formáció hatalomra kerülése pillanatában már felkészült arra, hogy hazánk védelmi rendszerét szétzúzza, kitéve ezzel nemzetünket a globalizáció pusztításának. Ezért a neoliberális hatalom-mániákus törpepárt akaratát rákényszerítve a parlamentre megszüntették a sorkatonai szolgálatot. A hivatásos katonák legjobbjainak szolgálati viszonyát ellehetetlenítették, széthordták a hadsereg vagyonát, a kiképzést szinte teljesen felszámolták, megszűnt a tartalékos állomány és ma ott tartunk, hogy egy külföldi érdekeltségű őrző-védő csoportosulás őrzi hős katonáinkat, ameddig itthon tartózkodnak, majd idejük nagy részét olyan veszélyzónában töltik mint Irak, Afganisztán stb. Ezzel kizárólag az amerikai neokonok érdekeit és nem hazánk védelmét szolgálják akár életük feláldozásával is. Röviden szólva hatalmas feladatok állnak előttünk.

A rekonstrukció első feladata

A munkát azzal javaslom elkezdeni, hogy megértessük a magyar emberekkel: a haza végveszélyben van. Számtalan történelmi példa és jelenkori történés adhat témát annak felismertetésére, hogy a mostani tétlenség a jövőbeni kudarcok forrása lehet. Már most is vannak felelős gondolkodók, akik váteszként mutatják föl hazánk tragikus gazdasági, szociális és főként erkölcsi válságát. Egyedül a társadalom önvédelmével kapcsolatos kérdések nincsenek napirenden. Ezért nagyon fontos megértetni a nemzetért tenni akaró politikusokkal, hogy a legfontosabb feladat olyan társadalmi szükségletek kialakítása, amelyek nélkül egyetlen társadalmi cél sem érhető el. Ezen szükségletek elsődleges megnyilvánulása a korszerűen felszerelt és a „korábbi haderőreform” által megfogalmazott védelmi képességekkel rendelkező Honvédség újra élesztésének akarásában nyilvánuljon meg. Ezt egy összehangolt médiakampánnyal, továbbá a nemzeti érzésű szervezetek együttes bevonásával véghez vitt akcióprogrammal, valamint a közoktatás lehetőségeinek felhasználásával célszerű biztosítani.

Ennek költségeit be kell építeni a honvédelmi tárca költségvetésébe. Tekintve, hogy ez teremtheti meg a Honvédség irányába mutató pozitív közhangulatot, létre kell hozni egy kontrolling csoportot, amely szigorú ellenőrzést gyakorol az akcióprogram megvalósítása során. Amennyiben e téren elég hatékony munkát végeztünk, akkor számíthatunk a magyarság együttérző és támogató magatartására. Hihetetlen igény van már most is az emberekben egy biztonságos, a mindennapi élet vitelét szolgáló társadalmi rend iránt. Egy politikusnak látni kell azt, hogy a napjainkban jelentkező rendet és fegyelmet sugárzó szervezetek milyen népszerűséget vívtak ki maguknak a társadalom legszélesebb köreiben. Ha ezt meg tudjuk értetni a társadalom tagjaival, akkor adottakká válnak a feltételek egy értékes fegyveres erő létrehozására. Ugyanakkor, ha a társadalom tagjai észreveszik, hogy csupán üres retorika minden megnyilvánulásunk, vagy azt veszi észre, hogy a magasztos célok paravánul szolgálnak holmi ügyeskedések, korrupció és kicsinyes érdekek elfedésére, akkor bizony végérvényesen elveszíthetjük a nemzeti erőkbe vetett társadalmi bizalmat.

A rekonstrukció második feladata

A szükséges társadalmi támogatás megszerzése után kell megkezdeni a Haderőreform-2000 program napjainkhoz igazított változatának átdolgozását, illetőleg szervezett végrehajtását. Tekintettel arra, hogy ez a feladat igen komoly erő-eszköz koncentrációval valósítható meg - a NATO-val történő egyeztetés után- az OGY 94/1998( XII.29 ) számú határozatának szellemében kell Magyarország területvédelmét új alapokra helyezni. Ez azt is jelentheti, hogy ideiglenesen felfüggesztjük a NATO katonai szervezetben való tevékenységünket.(lásd: 1966. március 10. De Gaulle elnök bejelentését: Franciaország kilép a Szövetség integrált katonai szervezetéből.)

Az új helyzetnek megfelelő haderőreform végrehajtása során olyan a nemzet védelmében elkötelezett hivatásos katonákat kell visszahívni (ilyenek a 30-60 éves korosztályban még ma is számításba vehetők), továbbá olyan fiatalokat kell szerződtetni, akik a bent lévő állománnyal közösen garantálják a hazafiúi kötelezettségek teljesítését.

A rekonstrukció harmadik feladata

A nemzetveszejtő ”lenyúlások „ következtében tönkre tett honvédségi vagyontárgyakat vissza kell venni és azok alkalmassá tételéhez szükséges anyagi forrásokat a bizonyíthatóan kirablók személyes értékeinek konfiskálásával kell előteremthetővé tenni, másrészt a volt szovjet laktanyák és vagyontárgyak” lenyúlásával” vádolható egyedek vagyonvesztése révén, illetőleg költségvetési forrásokból kell fedezni. Ez a feladatkomplekszum feltehetően nagy felzúdulással jár majd, de ezt ügyes tömegkommunikációs aktivitással ellensúlyozni lehet. E téren egyetlen cél vezérelheti munkánkat, hogy a lehető legteljesebb anyagi és működési feltételeket biztosítsunk az újjászülető Magyar Honvédségnek.

A rekonstrukció negyedik feladata

A szisztematikus felkészítés érdekében elkerülhetetlenné válik a tartalékos továbbképzés rendszeres biztosítása. E téren ki kell dolgozni és el kell fogadtatni a vállalkozókkal, hogy ez az ő érdekük is. Amennyiben a multinacionális vállalkozások e célnak ellenállnak, úgy azokat igen komolyan szankcionálni kell.

A rekonstrukció ötödik feladata

Meg kell alapozni a klasszikus magyar katonai hagyományokra épülő katonatársadalom bajtársi közösséggé kovácsolását és ennek tárgyi környezetét is biztosítani kell. A magyar honvédő tradíciók történelmi példák alapján követendők és ezek közül ki kell hogy emelkedjenek az ötvenhatos hősök példái, valamint a magyar katona helytállását bizonyító első és második világháború hős katonáinak tettei.
Magyarország védelmi szervezetének és infrastruktúrájának rekonstrukciója egy rendkívül felelősségteljes, küzdelmes és elvszerű kompromisszumokkal bonyolódó feladat rendszer, amelyhez részben az elkötelezett és gazdag tapasztalataik által értékes katonai szakértőket, valamint fiatal felkészült specialistákat kell felkérni.
Amennyiben a politikai vezetés eltökélt abban, hogy rendbe teszi a jelenleg már nem létező védelmi rendszert, akkor számolnia kell azzal, hogy a nem kis terhek elviselése mellett bizonyos ellenérdekelt erők csapásaira is fel kell készülnie. Mindez azonban nem gátolhatja meg az általuk elindított pozitív irányú folyamatokat, hiszen a társadalom nagy várakozással van e folyamatok elindítását és mindannyiunk hasznára szolgáló következményeket illetően.

Budapest, 2008.július 1-jén
Dr. Szilárd István

+++

Kell-e magyar haderő? - Új honvédelmi koncepciót! – 7.rész

„A MAGYAR HONVÉDSÉG TELJESÍTSE A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYÁBAN RÖGZÍTETT KÖTELEZETTSÉGEIT!”

Az érintett szakmai körökben, de mind általánosabban is ismert és elfogadott sajnálatos tény a Magyar Honvédség immár négy éves leépülési folyamata, és annak szomorú következménye: haderőnk képességeinek elégtelensége hazánk területi védelmére és a távolabbi térségekben folytatandó expedíciós feladatok ellátására. Ennek sokat elemzett okait röviden összefoglalhatjuk: a korábban tervezett honvédelmi kiadások mintegy 40%-os visszafogása, a harcoló alakulatok szervezeteinek és létszámának megfelezése, a páncélos és tüzér csapatok felszámolása és a tervezett haditechnikai korszerűsítési programok eliminálása. A haderőnk fejlesztésére 2004-ben meghozott parlamenti határozatok a tervezett költségvetési támogatás hiányában érvényüket vesztették, ugyanakkor évek óta késik a nemzeti és szövetségi érdekeknek, valamint a reális adottságoknak megfelelő katonai doktrína kidolgozása.

Országunk biztonsága és nemzetközi elfogadottsága egy hatékonyabb honvédelmi koncepció mielőbbi kidolgozását és annak alapján folytatandó haderőépítést szükségeltet. Ennek során messzemenően teljesíteni kell az Alkotmányunkban és a Washingtoni Szerződésben a haza védelmére és a nemzetközi katonai együttműködésre előírt követelményeket, valamint a NATO tagországai által követett haderő-fejlesztési gyakorlatot, figyelembe véve haderőnk jelenlegi adottságait, nemzetgazdaságunk védelmi célú terhelhetőségét, valamint társadalmunk honvédelmi ismereteit és érzületeit.

Célkitűzésként elvárandó, hogy az új koncepció biztosítsa a hozzánk hasonló adottságú szövetséges országok védelmi képességeinek elérését, ezen belül legalább egy irány hatékony védelmét a beérkező szövetségi támogatásig. E követelményeknek megfelelő főbb harci képességek a következőkben összegezhetők.

A szárazföldi haderő háborús szervezetében a – csak a háborús veszély esetén feltöltendő – főerőt egy gépesített lövész hadtest képezné, állományában négy gépesített lövész dandárral, dandáronként egy-egy harckocsi zászlóaljjal, tábori tüzér, valamint páncéltörő tüzérosztállyal megerősítve. A hadosztály védelmi harcát a hadsereg parancsnokság közvetlen alárendeltségében egy-egy harckocsizó, tábori- és légvédelmi tüzér ezred, illetve páncélvadász zászlóalj, valamint - a béke időszakban is teljes feltöltöttséggel - alapvetően a nemzetközi feladatokra felkészített, gyors telepítésű könnyű lövész zászlóalj támogathatja. Légterünk védelmére egy, minimum a Fővárost és Paks térségét biztosító légvédelmi rakéta dandár, a hatékony működéséhez szükséges rádiótechnikai eszközökkel. A meglevő többcélú szuperszonikus repülőeszközök mellett a csapatok harcát támogatni hivatott, a szonikus határ alatt tevékenykedő csatarepülő, és továbbá egy harci helikopter ezred szervezendő. A jelzett haderő, a bemutatott táblázat alapján a Military Balance 2007 évi kiadásából történt kiemelésekkel összevetve, megfelelne a hasonló adottságú tagországok, és részben szomszédaink haderejének.

A vázolt haderő lényegében a 2005 évi hadrend méreteihez közelítően, mintegy kétszerese a szárazföldi /10000 fő/ és légvédelmi /6000 fő/ haderő jelenlegi létszámának, több mint tízszerese a rendszerben megtartott 15 darab harckocsinak, és jelentős bővítést igényelne a tüzér, páncélvadász és csatarepülő, valamint a minden magasságon hatékony légvédelmi rakéta és a hozzá szükséges lokátor technikában. Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy nemzetgazdaságunk jelen és közel-jövőbeni helyzetében ekkora haderő kiépítése és fenntartása rendelkezik-e reális feltételekkel? Az igenlő válasz lehetőségét a következő érvek igazolhatják.

Létszámot illetően meghatározó, hogy a nemzetközi feladatvállalásra felkészített könnyű lövész zászlóalj kivételével valamennyi felsorolt szárazföldi alakulat - köztük a NATO állományába kijelöltek is - békében csak minimális feltöltöttséggel működő keret, vagy csak mozgósításkor felállítandó „M” szervezetben alakulna meg. Ez magával vonja az egyéb kiszolgáló és biztosító katonai szervezet, valamint a központi hivatalok béke időszaki szűkíthetőségét is. Így a szárazföldi haderő létszáma a jelenleginek mintegy harmadával csökkenne, és a légvédelmi és repülő erők létszámnövelése ellenére a Magyar Honvédség összlétszáma, valamint a tárca létszám egésze mintegy negyedével, összességben 5-6000 fővel csökkenthető a béke időszakában. A mozgósítási szükséglet biztosítása önkéntes - természetesen anyagilag kompenzált - tartalékosokkal történhet, melyek dotálása, a rendszeres továbbképzéséhez szükséges kiadások jelentős részével egyetemben, a békeidőszakban felszabaduló létszám kiadás-megtakarításából, valamint a nemzetközi feladatvállalás erőnknek megfelelő visszafogásából fedezhető. 

A haditechnikai szükséglet meghatározó része - harckocsik, páncélozott szállító-harcjárművek, tüzérségi eszközök - jelenleg a raktárakban még rendelkezésre áll. Ezek korszerűségi szintje nem marad el a környező országok harceszközeitől, így célszerű azok ideiglenes rendszerben tartása. Lecserélésük, illetve a koncepcióban foglalt további beszerzési igények a haditechnikai fejlesztésre biztosítható pénzeszközök rendelkezésre állásának ütemében tervezhetők. A fejlesztés pénzügyi fedezetét - a működési kiadások közel szintentartása mellett - a GDP növekedéséből történő arányos részesedés /becslés szerint évi 30-50 milliárd forint növekmény/ biztosíthatja, célul tűzve a NATO 2%-os GDP részesedési elvárásának lehetőség szerinti időtávban történő teljesítését.

A vázolt koncepció fő módszertani kérdését a nagyszámú tartalékos tiszti- és sor állomány folyamatos képzésének és gyors mozgósításának biztosítása jelenti. E vonatkozásban követendők a svájci és az izraeli tapasztalatok, ahol a katonai fenyegetettség alakulásának megfelelő rugalmassággal, ha szükséges, órákban meghatározható gyorsasággal teljesíthető a haderő részleges, vagy teljes mozgósítása. Ez a hadkiegészítési rendszerünk újjászervezését elkerülhetetlenné, a megszüntetett kiképző bázisok visszaállítását pedig célszerűvé teszi.

Az új honvédelmi koncepció főbb jellemzői a következőkben összegezhetők. Haderőnk visszanyeri öszfegyvernemi képességeit, területvédelmi felkészültségét, ugyanakkor erőnknek megfelelő század méretben, a jövőben is kész csapaterős nemzetközi feladatvállalásra. A haderő továbbra is megtartja önkéntes jellegét. A nagyszámú tartalékosok elősegítik a honvédelem társadalmi beágyazottságának növelését. A hadsereg keret jellege - a béke és háborús időszaki hadrend feltöltöttségének jelentős különbsége – ugyanakkor lehetővé teszi a béke időszaki létszám csökkentését. A haderő korszerűsítésének megfelelő időtávban történő tervezése elkerülhetővé teszi a nemzetgazdaság fokozottabb terhelését, mindezek mellett méreteit, képességeit tekintve a jövőben a szövetségi elvárásokkal arányos haderő garantálhatja hazánk katonai biztonságát.

A haderő új koncepció szerinti megújulásának első feltétele a még meglévő nehéztechnika szétbontásának, eladásának, elajándékozásának azonnali leállítása, valamint a kiképzési célú ingatlanok értékesítésének szelektív letiltása. Következő feltétel társadalmunk megnyerése. A haderőnk fejlesztése csak társadalmi konszenzus alapján hajtható végre. Ennek megfelelően reális és meggyőző propagandát kell folytatni a honvédelem nemzeti értékként történő megítélése, a haza védelme jelentősségének és feladatainak társadalmi elfogadtatása érdekében. Nemzetközi szinten pedig a haderőfejlesztés gyakorlatában is igazolni szükséges, hogy országunk megbízható szövetségesi tevékenységet kíván folytatni, szavatartóan teljesíti az azzal járó, képességeinkkel arányos katonai feladatvállalást.
Melléklet: Összehasonlító táblázat

Dr. Turák János nyugállományú ezredes
védelemgazdasági szakértő    

Összehasonlító táblázat a Magyar Honvédség adottságainak értékeléséhez /a Military Balance 2007 évi kiadványban foglalt 2005 évi adatok alapján/

Ország	Népesség (millió fő)	GDP Rész /%	Védelmi kiadás /millió dollár/	Szárazföldi Csapatlétszám  /fő/	Légi Csapatlétszám  /fő/	Hadi tenger észet /fő/	Harckocsi (db)	Repülő (db)	Helikopter (db)
Belgium	10,4	1,2	4620	12561	7470	1605	40	71	6o
Csehország	10,2	1,8	2237	14784	6130	-	244	38	62
Dánia	5,4	1,4	3557	13580	3910	3450	231	48	35
Portugália	10,6	1,6	2966	26700	3910	10010	187	46	30
Ausztria	8,2	0,7	2263	32900	6700	-	334	40	20
Horvátország	6,5	1,6	600	14050	2300	2500	291	27	36
Románia	22,3	2,0	1948	41300	10500	7300	473	62	62
Szerbia	8,1	2,6	683	33186	6500	-	962	101	103
Szlovákia	5,4	1,8	838	6038	3660	-	247	71	37
Magyar- ország	10,0	1,3	1453	23950	7500	-	238	19	12
Magyar-ország /2008/		1,17		16422			15	14+4	4 /?/
Javasolt haderő				12000-30000			220	14+36	36

Megjegyzések:

 - a 2008 évi repülő és helikopter számoknál 4-4 db még működőképes MIG-29-es repülő, illetve MI-24-es helikopter rendelkezésre állása prognosztizált,

- a javasolt haderő szárazföldi csapat létszáma békében és mozgósításkor jelentősen eltérő.

- a meglévő Gripeneken felül a csapatok légi támogatására 36-36 csatarepülő és harci helikopter javasolt.