„Segíts, Urunk, hogy soha ne adjuk fel a törekvést a megbocsátásra, megbékélésre és egyesülésre!”

Néhány olyan szenzációról számolunk be Olvasóinknak pár nagyheti cikkben, amire korábban valóban nem számíthattunk. Az állig felfegyverzett Észak-Korea és a keresztyénségben elképesztő növekedést mutató Dél-Korea között évek óta folynak a béke-, és egyesítési tárgyalások. Céljuk, hogy a politikai erőszakkal kettészakított testvérnép között enyhülés álljon be. Ez ugyan még nem következett el, de a két ország keresztyénei nagy hitbeli bátorsággal és személyes kockázatvállalással bizonyos tekintetben megelőzték a politikát. Közös húsvéti imát fogalmaztak meg és adtak ki a testvérnép és az egykori közös, ma kettévágott koreai haza keresztyén szervezetei: a Koreai Nemzeti Egyháztanács (NCCK) és az Észak-Koreai Keresztyén Szövetség (KCF). Ez a bátor lépés 2015 húsvétja előtt nem csak meglepetés, hanem igazi szenzáció, olyan újdonság, novum, amit csak a Feltámadott Úr Jézus Lelke tud így előkészíteni. (Forrás: reformiert-info.de)

 

 

Néhány szó a NCCK-ról

 

Megelőzve még az 1948-ban alakult Egyházak Világtanácsát, s más, kontinentális keresztyén/protestáns és ökumenikus szervezeteket, az akkor még egységes Koreában, 1924-ben alakult meg a Koreai Nemzeti Keresztyén Tanács. Ez 1946-ban vette fel a Koreai Egyházak Nemzeti Tanácsa (NCCK) nevet.

Mindazok az egyházak tagjai, melyek Jézus Krisztust Megváltójuknak fogadják el. Teljes jogú tagok: a Koreai Metodista Egyház, a Koreai Köztársaság Presbiteriánus Egyháza, a Koreai Anglikán Egyház, a Koreai Presbiteriánus Egyház. Társult tagok: a Koreai Evangéliumi Egyház, az Isten Gyülekezetei Egyház, a Koreai Ortodox Egyház, és a Koreai Üdvhadsereg. Különböző szervezetek is társultak hozzá, így a Keresztyén Adók Rendszere, Az Igazságosság és Fejlődés Tanulmányok Keresztyén Intézete, a Koreai Keresztyén Mozgalom a Teremtett Világ Integritásának Megőrzéséért, a Koreai Keresztyén Otthon, a Keresztyén Szolgálatok Szervezete, és az Emberi Jogok Koreai Egyházi Szervezete.

 

Néhány szó a KCF-ről

 

Az Észak-Koreai Keresztyén Szövetség államilag ellenőrzött protestáns egyházi ernyőszervezet, amit 1946-ban alapítottak. Ma 12 ezer észak-koreai keresztyént képvisel, s a felekezetek közötti ökumenikus szervezetként a kormány és a hívők között játszik szerepet.

 

2015: AZ EGYESÜLÉS HÚSVÉTI IMÁJA 70 ÉV UTÁN

 

Istenünk, 70 év telt el azóta, hogy a függetlenség fölötti örömünk a megosztottság miatti fájdalommá változott. Amikor ezen a húsvét reggelen a feltámadás okozta örömre emlékezünk, megszólal szívünkben egy hang, ami megbocsátásra és megbékélésre hív.

Megvalljuk Urunk, hogy még 70 év múltán is uralkodik közöttünk a „megosztás kultúrája”. A halál hatalmának láttán, amivel a fegyverkezési iparban szembesülünk, szégyelljük gyenge hitünket, aminek következtében szavainkat nem tudjuk tettekre váltani.

Megvalljuk azt is, hogy még nem tudunk igazán megbocsátani egymásnak, s még a találkozásoktól is félünk, s ez is hitetlenkedésünk kifejezése. Megvalljuk, hogy nem szeretjük egymást és nem bízunk egymásban.

Istenünk, segíts nekünk abban, hogy Jézust követhessük, Aki az Őt keresztre szánó tömegnek megbocsátott, s megmutatta nekik az emberiség megváltásának az útját. 70 év szétszakítottság után könyörgünk Hozzád, gyújtsd lángra egész népünkben a megbocsátás és megbékélés tiszta lángját. Urunk, vezess minket a helyes útra.

Mielőtt másokat elítélünk, támassz bennünk igaz önismeretet, mert eltölt minket a gyűlölet, a harag és az erőszak. Belső bátorságot adj, Urunk, hogy elgondolkodjunk a múltról, felismerjük elrejtett igazságainkat, és így összekapcsolódhassunk azokkal, akiknek igazságtalan halált kellett elszenvedniük drága hitük miatt.

Urunk, töltsd ki reánk, gyengékre, a Te Szent Lelkedet. Segíts, hogy soha ne adjuk fel a törekvést a megbocsátásra, megbékélésre és egyesülésre. A halállal szemben Te Urunk nagy reménységet ajándékoztál nekünk feltámadásod által. Hozd el e kettéosztott országnak is a feltámadásod által lehetséges új életet.

Amiként Jákób átment a Jabok hídján, és átölelte Ézsaut, s örömében táncra perdült, engedd, hogy megbocsátással szívünkben hidaljuk át a gyűlölet és az ellenségeskedés sodró folyóját, hogy végre Észak és Dél egyesülhessen, és a megosztottság könnyeit letörölhessük. Ajándékozz Urunk fiainknak és lányainknak élhető, újra egyesült szülőhazát.

Hisszük, hogy ezen az úton szabaddá lesz népünk, és ez az emberiségnek is reményt ad. Állandóan ezért könyörgünk Hozzád, Istenünk Jézus Krisztus, a mi Urunk nevében, aki soha nem fárad bele, hogy meghívjon minket feltámadása boldog és igazi megtapasztalására. Ámen.

A két ország egyház szervezeteinek, az NCCK-nak és a KCF-nek a képviselői

 

 

Írta, az imát fordította: Dr. Békefy Lajos, a KDNP PM külügyi koordinátora

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!