A REFORMÁCIÓ ÉS HATÁSA 27 FÜZETBEN

Nagyszerű német szociáletikai sorozat a kézbe vehető Reformation HEUTE

 

Ha valaki kételkedne abban, hogy az elvont és tudományos gondolkodás európai fellegváraként emlegetett Németországban mekkora gyakorlatiasság lakozik, elég, ha pár pillanatot rászán az EKD Szociáletikai Intézetének fantasztikus sorozatára. Most erre az ismertetőre, de hamarost talán a magyar füzetekre is. A reformáció 500. évfordulóját számos rendezvény, tudományos kiadvány, program, fesztivál, gyülekezeti és tartományi, országos és nemzetközi alkalom emeli majd a világérdeklődés középpontjába. Ezek aztán szépen megtörténnek, lezajlanak, s elmúlnak. De a lélekben élő, s a kézbe fogható reformáció megmarad, újra fellapozható, részleteiben élvezhető, megvitatható, s ami a legfontosabb: interneten és nyomtatva is hasznosítható. Minthogy a digitális világkorszakban is megáll az ókori bölcsesség: az ismétlés a tudás anyja. De nem mindegy, hogy egy 900 oldalas hatalmas monográfiát emelgetünk komoly fizikai igénybevétellel, s tanulmányozzuk azt, vagy egy-egy témáról 34-36 oldalas, színes, találóan illusztrált füzetet forgatunk, akár tömegközlekedési eszközön, akár táskánkból előhúzva egy park árnyas csendjében. Ezért is telitalálat a Reformation Heute, a Reformáció Ma sorozat.

 

A Németországi Protestáns Egyház (EKD) Társadalomtudományi Intézete (SI) és a Szociális Protestantizmus Alapítvány nagyszerű vállalkozása a reformáció és hatása szinte teljes spektrumát próbálja tematikusan jól tagoltan, szövegében érthetően, olvasmányosan bemutatni. Elég csak a füzetek címére tekintenünk, hogy átfogó témakezelésük egyszerre megképződjék előttünk. Az eddig megjelent 19 füzet ilyen, a reformációban, illetve hatására hangsúlyossá vált, eleink szellemi és erkölcsi befolyása alá került területeket tekint át: hivatás, képzés, diakónia, házasság, gondozás, pénz, igazságosság, egyenlőség, liberalizmus, szeretet, fenntarthatóság, kapitalizmus, reformáció, vallás, forradalom, szociális piacgazdaság, gazdaságetika. A szerzők között egyházi vezetők, teológiai professzorok, egy-egy szakterület kiemelkedő nem egyházi szakértői, írók, tudósok, történészek szerepelnek.

A sorozat kiadója Gerhard Wegner, az SI igazgatója, a célkitűzésekről ezt írja: méltatni szeretnék és közismertté tenni a wittenbergi reformáció szociáletikai örökségét, hatásának történetét kritikusan szándékoznak bemutatni, és mai aktualitását is fel akarják mutatni. A tematikus füzetek felépítése lényegileg hasonló. Kiindulás valamennyi füzetben egy-egy téma tekintetében a wittenbergi reformátorok, kiváltképpen Luther Márton döntése, véleménye. Ezután a füzetek foglalkoznak az adott téma történetével, a reformációnak arra gyakorolt hatásával, s azzal, hogy a modern korban mennyire és hogyan érvényesülnek a reformációi hatások. Röviden a harmadik évezred elején tapasztalható szituációra is kitérnek a füzetek szerzői, s felvázolják a maradandó elemeket, hatásokat.

A sorozatból még hátra van néhány fontos témakör, így a technikáról, házasságjogról, szekularizációról, kultúráról, megigazításról. Az eddig megjelent füzeteket megtekinthetjük, olvashatjuk is az SI honlapján erre külön megnyitott internetes felületen. Címe:

https://www.ekd.de/si/downloads/reformation_heute.html Remélhetőleg ezt a nagyszerű, kézbe vehető protestantizmus-, és reformációtörténetet itthon is csakhamar élvezhetjük majd.

Ízelítőül lapozzunk bele egy-két füzetbe, tudva, hogy mindegyik izgalmas, érdekfeszítő és fontos. Mondjuk például a REFORMÁCIÓ címűbe. Tartalma: Mi a reformáció? – Története – A reformáció teológiai profilja – Viszonyulás az államhoz – Hivatásetika és nyitás a világ felé – Képzés és kultúra – Hatástörténet – Személyesség és individualitás – Vallásszabadság és emberi jogok – Kapitalizmus és jóléti állam – Viszonyunk a zsidósághoz – Ökumené – Egyházi reformok – Wittenbergi tézisek. Az olvasást lényegkiemelő raszteres, keretes szövegek, színes fotók könnyítik és segítenek a mondanivaló rögzítésében.  Mielőtt bárki egyoldalúsággal vádolná meg a sorozat szerkesztőjét, íróit, gyorsan jelzem: szinte valamennyi témakörben megjelenik Luther nézeteinek részletes taglalása mellett Kálvin, Zwingli és más reformátorok véleménye is. Tehát tudatosan törekedtek az alkotók az információegyensúly megtartására is. Például a GAZDASÁGETIKA füzetben a reformátorok gazdaságszemléletéről is sokrétű információkat kapunk, elsősorban Kálvin megengedő, mégis korlátozó kamatszemléletéről, amivel nem szabadott a szegényeket megalázni, sem a gazdagokat igazságtalan előnyhöz juttatni, de az egész korabeli gazdaság és ipari fejlődés felhajtó ereje lett a tisztes gyarapodás! A genfi reformátor szigorú uzsoraellenessége is megszólal a tematikus füzetben. Gazdaságetikai aranyszabály volt, amit Luther, Kálvin és mások is szem előtt tartottak/tartattak: a közjót szolgáló intézményeket (ispotály, árvaház, iskola, akadémia) támogatni volt köteles mindenki, aki dolgozott és bevételre tett szert. Izgalmas, s a mai hiányokkal is szembenéző reflexiókat olvashatunk a KÉPZÉS c. füzetben. Luther, Melanchthon vagy a svájci református Pestalozzi oktatás-nevelési reformgondolatainak máig terjedő hatásairól, befolyásáról, a közösség és az egyén kiegyensúlyozott kapcsolatára vonatkozó iskolázás aktuális hangsúlyairól. Vagy arról, hogy a reformáció – sok téves megfogalmazással ellentétben – nem volt a kapitalizmus útkészítője. De a hit cselekedetei révén és a munka istentiszteletként történt szemléletével hozzájárult a gazdasági emelkedéshez, a puritanizmus és az önmérséklet révén pedig a megtakarítások, s így a jóléti társadalom csodáinak létrehozásához sok protestáns országban.

Nem tudok kevesebbet kívánni a sorozat füzeteinek áttekintése után, mint hogy minél több magyar érdeklődő – protestáns és katolikus, ortodox és más vallású, vagy éppen nem hithez kötődő – kapjon biztos iránytűt kezébe és gondolkodásába a reformáció és a protestáns hit, életszemlélet, etika értelméről, tartalmáról a sorozat mihamarább anyanyelvünkön is olvasható füzeteiből. Ha valamire, akkor erre nagyon igaz: ha valaki ebből kimarad, az tényleg lemarad...  

Írta: Dr. Békefy Lajos, a KDNP Protestáns Műhely külügyi titkára

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!